- May! Valami Peter keres... – adta be a
fürdőbe a telefonomat Kitty.
A tegnapi találkozásunk óta jó párszor beszéltünk telefonon. Képes napjában többször is felhívni. Azt hiszem, az ilyen fajta férfiakra mondják, hogy ’lányok álma’. Kedves, vicces és nem utolsó sorban piszok jóképű. Bár vele találkoztam volna először... Tom nem kimondottan kedves (legalább is velem szemben), mégis, akár hányszor meglátom, a szívem eszeveszett ütemben kezd verni. Ezen a tényen még Peter sem tud változtatni.
- Szia – köszöntem a telefonba miután lekapcsoltam a hajszárítót.
- Remélem nem zavarlak – szólt bele kedvesen.
- Mára végeztem, szóval nem – válaszoltam és a fürdőt átadva szobatársamnak az ágyam szélére ültem.
- Holnap mikor végzel?
- Ötkor. Miért? – kérdeztem kíváncsian.
- Találkozni szeretnék veled – mondta, mire kissé elpirultam – Egy pizzához mit szólnál?
- Jól hangzik!
- Akkor, hatkor a hotel előtt?
- Tökéletes! – mondtam és elterültem az ágyon.
- Holnap találkozunk – búgta mély hangon – Jó éjt!
- Neked is – válaszoltam, majd kinyomtam a telefont. Oké, az egész kezd egy kicsit szürreális lenni. Megmentettem a világot előző életemben, hogy egy ilyen férfi pont velem akar pizzázni menni? Szinte hihetetlen...
- Mayola! – hivatott magához ellentmondást nem tűrő hangon Anita – A 645-ös szobában ágyneműt kell cserélni.
- De ma az ötödik szintre vagyok beosztva – pislogtam értetlenül.
- A vendég azt akarja, hogy a rövid hajú szobalány csinálja meg a szobáját – nézett rám rosszallóan a nő és a kezembe nyomta a kulcsot – Indíts!
Zavartan bólintottam egyet és a mosókonyhába ballagtam tiszta ágyneműhuzatért. Az illatos textilt óvatosan felkaptam és a lift előtt állva reménykedtem, hogy Anita nem lát meg. A kis kabinba lépve megnyomtam a legfelső szintet jelző gombocskát, mire az ajtaja csendesen bezárult.
A tízedik emeletre érve kiléptem a folyosóra és a 645-ös szoba felé indultam.
- Takarítás – kopogtam az ajtón, mire egy ’Gyere be’ volt a válasz.
Mikor a hatalmas helységben megláttam Tomot a TV előtt feküdni, akkor tudatosult csak bennem, hogy kinek a szobájában ácsorgok. Hogy a fenébe nem tűnt fel, hiszen csak ők vannak ezen az emeleten! Akkora dinnye vagyok...
- Ágyneműt cserélni jöttem – mondtam heves szívdobogás közepette.
- Mivel azt kértem. Ugye tudod hol a háló – válaszolta a TV-ről le nem véve a tekintetét.
A hálószobában egy kis túlzás nélkül is mondhatom, hogy bombát robbantottak. Pólók, alsónadrágok, használt óvszerek hevertek a földön és az ágyon mindenütt.
- Ja, és pakolj is össze – kiabált Tom.
Nagy levegőt vettem és nekiláttam a rendrakásnak. Az koszos ágyneműt és a használt ruhákat egy kupacba dobta, a gumikat pedig szépen hagytam a helyükön. Biztos voltan benne, hogy azokat meg nem fogom...
- Végeztem – mondtam alig húsz perccel később, egy nagy halom szennyessel a kezemben.
- Kicsit vad volt az estém – nézett rám a kanapé támlája mögül és párszor megemelte a szemöldökét.
- Nem vagyok kíváncsi a részletekre – fintorogtam - ...és most ha nem haragszol – mondtam és az ajtóhoz siettem.
- Hé!
- Tessék? – torpantam meg egy pillanatra.
- Mi a neved?
Valahogy erre a kérdésre nem számítottam. Biztos voltam benne, hogy Tom nem foglalkozik olyan csacska dolgokkal, mint például valakinek a neve, ha azt az illetőt hívhatja csak egyszerűen ’rövid hajú szobalánynak’ is. Mégis, jól esett a kérdése.
- Mayola – válaszoltam halkan és már el is tűntem a szobából.
*
A hotel előtt ácsorogva kicsit olyan érzésem volt, mintha én is egy rajongó lennék a sok közül. Elképesztő, hogy vannak olyanok, akik hálózsákban alszanak a földön minden egyes éjjel. Tényleg hihetetlen.
- Csodásan festesz – termett előttem szinte a semmiből Peter.
- Ez csak farmer – vontam vállat és én is rámosolyogtam – Gyalog jöttél? – tettem fel feleslegesen a kérdést, mikor megláttam a kulcsokat a kezében.
- Ott állok – bökött a fejével egy hatalmas, fekete terepjáró felé – Ha gondolod, mehetünk is.
- Persze – vágtam rá egyből és az autó irányába indultunk.
- Ki ez a sok lány a hotel bejáratánál? – kérdezte, mikor a kocsiba beülve beindította a motort.
- Rajongók...
- Rajongók? – nézett rám értetlenül.
- Azt hiszem az együttes neve Tokio Hotel – gondolkodtam egy pillanatig, aztán bólintottam, mikor teljesen biztos voltam, hogy jó nevet mondtam.
- Szóval a Tokio Hotel...
Nem sokkal később a pizzéria előtti hatalmas parkolóba kanyarodtunk és kerestünk üres helyet. Igazság szerint, ezzel a böhöm nagy autóval csaknem két helyre volt szükségünk. Még szerencse, hogy nem voltak sokan. Az épülethez érve megcsapott a finom illat és Peter nem is habozott. Kitárta előttem az ajtót és kedvesen maga elé engedett. A sarokban álldogáló üres asztalhoz mentünk, ami épp elég távol volt a többi vendégtől. Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd az étlapot tanulmányozva nem sokkal később megjelent egy pincér, aki felvette a rendelésünket.
- Barátságos kis hely – mondtam, miután körbenéztem a színesre festett fala között.
- Mióta Berlinben élek hetente eljövök ide – túrt bele sötét hajába – Itt csinálják a legfinomabb pizzát.
- Mikor költöztél Berlinbe? – kérdeztem és az asztalra könyökölve az államat a tenyeremre támasztottam.
- Körülbelül 5 hónapja – gondolkodott kicsit aztán folytatta – Lipcséből származom amúgy.
- Tényleg? Nahát, szinte egy időben kerültünk Berlinbe.
- Na és te, hogy-hogy a nagyvárosba jöttél?
- Hát, kirúgtak az előző munkahelyemről. Tudod, rejtegettem egy vendéget – tettem hozzá bizalmasan, mire mindketten elnevettük magunkat.
A pincér pár perccel később két hatalmas szelet pizzát tett le elénk, majd illedelmesen jó étvágyat kívánva elment.
- És mi a helyzet a Tokio Hotellel? – kérdezte és egy nagy falatot vett a szájába – Találkoztál már velük?
- Párszor – mondtam egy kicsit zavarban és jobbnak láttam, ha én is eszem egy falatot. Így talán elkerülhetem a további kérdezősködést ezzel a témával kapcsolatban.
- Abban az együttesben játszanak a Kaulitz ikrek igaz?
- Milyen felkészült vagy – lepődtem meg, hogy ennyire tisztában van a nevekkel (szinte jobban, mint én).
- Tudod, kissrác korunkban sokat lógtunk együtt – mondta és egy újabb darabot vett a szájába.
- Ó! – lepődtem meg. Őszintén nem számítottam rá, hogy Peter régről ismeri őket. Tényleg kicsi a világ.
- Áh, tele vagyok! – mondta fél órával később, miután a tányérjáról eltüntette az egész pizza szeletet.
- Igazad volt. Az itteni pizza isteni!
- Máskor is eljössz velem? – mosolygott rám kedvesen. Kék szemei csak úgy szikráztak a halvány neonfénynél.
- Természetesen! - bólintottam mosolyogva.
- Kérsz még valamit? Ha nem, akkor elmegyek és rendezem a számlát. Megvárnál a kocsinál?
- Tele vagyok, nem kérek semmit, köszönöm – mondtam, mire kedvesen elmosolyodott és a kasszához sietett.
A kocsinál álldogálva végiggondoltam a Peterrel töltött estét. Semmi kétség, az egyik legrendesebb férfi, akivel valaha találkoztam. Tökéletes! Mégis, a társaságában nem érzek semmi pluszt, nincs meg az a bizonyos ’pillangók a gyomromba’ érzés. Minél előbb tisztáznom kell a dolgokat vele, mielőtt komolyabbra fordulnak a dolgok. Mármint az ő részéről. Azt hiszem én teljesen elvesztem egy bizonyos barna őzike szempárban...
A hotel elől a rajongók nagy része elszállingózott, persze a kemény mag rendíthetetlenül ott ácsorgott és várta, hogy legalább egy pillanatra meglássa kedvencét.
- Nagyon köszönök mindent Peter – mondtam a hotel aulájában álldogálva – Jól éreztem magam.
- Én vagyok a szerencsés, hogy egy ilyen lány társaságában vacsorázhattam – mosolyodott el – Remélem, minél hamarabb megismételhetjük.
- Megbeszéljük – biccentettem – Jó éjt és még egyszer köszönök mindent! – köszöntem el tőle, majd a lépcső felé indultam, mikor elkapta a csuklómat és kissé visszarántott. Értetlenkedve néztem először a kezemre, utána Peter arcára. Pár pillanatig farkasszemet néztünk egymással, aztán hirtelen a kint ácsorgó fanok hatalmas sikoltozásba kezdtek. Mindketten az örömük tárgyára kaptuk a tekintetünk. Tom pár méterrel mellettünk állt összezavarodott, sötét tekintettel. Sosem láttam még ilyennek. Mióta ismerjük egymást, jó pár arcával megismerkedhettem már, de ez a mostani teljesen ismeretlen volt.
Lassan indult meg felénk, tekintetét le nem véve Peter arcáról. Rossz előérzetem támadt és ezen az sem segített mikor felpillantottam a mellettem állóra. Peter arcán gonosz vigyor terült szét. Tom gyorsított a léptein és a következő pillanatban már Peter ingjének nyakát szorította. Mint egy pingponglabda, úgy járt a tekintetem a két férfi között.
- Hello Tom! – mondta Peter sátáni vigyorral az arcán.
Tom homlokráncolva bámult a másik képébe. Egyetlen szavacska, egyetlen név hagyta csak el a száját...
- Roy? – kérdezte elfúló hangon.
● Sziasztok! Itt is a legújabb rész, remélem tetszett. :) Nem ártott volna átolvasnom mielőtt felteszem, de nem volt már hozzá lelki erőm. A véleményeiteket most is mint mindig várom, szép hétvégét, legyetek jók, sziasztok! :)
Az oldalon lopás történt! Egy bizonyos Júlia nevű lány rendszerint állítja magáról, hogy az oldalon található történeteket Ő írja Ket néven. Itt szeretném leszögezni, hogy engem sehol máshol nem találtok meg más néven, mindenhol a Ket nevet használom!
