2012. december 17., hétfő

A szobalány csókja - 10. rész

http://www.kepfeltoltes.hu/121217/szobal_ny_j_www.kepfeltoltes.hu_.png
Miután Tom kitessékelt bennünket a szobájából és elküldött minket melegebb éghajlatra a szőke fiú aggódva csukta be az ajtót.

- Tudod, elég sok problémája van mostanság – kezdte bizonytalanul – Ne vedd a szívedre, amit mond. Jobban lesz.

- Problémája? Jobban lesz? – néztem értetlenül a fiúra.

Pár pillanatig bizonytalanul nézett össze-vissza, majd halkan belekezdett:

- Felemésztette ez az egész ’sztárosdi’. Megfelelni az embereknek, úgy viselkedni, ami az imidzsébe passzol és hasonlók. Neki és Billnek volt a legnehezebb. Féktelen csajozás és...

- Állj, állj, állj! – szakítottam félbe miközben a kezeimmel magam előtt hadonásztam – Sztárosdi? Imidzs? Némileg le vagyok maradva. Tom valami híresség?

- Te nem ismered Tomot? – pislogott nagyokat fekete szemüvege mögül - De hát fiatal vagy!

- Oh, köszönöm, hogy észrevetted – dobtam hátra nem létező hosszú hajam – De tényleg...

- Gyere, mesélek neked kicsit.

~

Gustav részletes beszámolója a sztárságról lehangoló volt. Nem minden a pénz és a csillogás. Az emberek többsége csak a jót ismeri, a rosszat nem látja az egész mögött. Bevallom, csodálom, hogy ennyi évig kibírták épp ésszel (már aki...).

- Később Tom egyre feszültebb lett a túrnék során – folytatta tovább, kérdésre időt sem hagyva – Eleinte nagy buli volt az ismertség. A sok koncert, pia és lányok, na meg persze a rengeteg pénz. Egy idő után megrészegíti az embert – nagyot sóhajtva a város fényeit kezdte figyelni – Mind a négyünknek kitaláltak egy imidzset, amit minden helyzetben fenn kellett tartanunk.

- Tom kapta a csajozó gép szerepét... – Undor ült ki az arcomra.

- Igen – bólogatott még mindig az ablak felé fordulva – Az első két évben élvezte, hogy bárkit megkaphat akkor, amikor csak akar... legalábbis nekünk ezt mondta. Később azonban már egyre gyakrabban volt olyan, hogy a ’kirendelt’ rajongókat lefizette, akik cserében mindenkinek elújságolják milyen szenvedélyes éjszakát töltöttek el vele. Belefáradt azt hiszem.

Értetlenül hallgattam Gustav nem épp kellemes meséjét, mikor rá kellett döbbennem: Ilyen a sztárok élete. Bármit megkaphatnak csak szabadságot nem. Visszataszító volt ez az egész.

- Aztán jöttek a drogok és Tom teljesen kifordult magából...

- Drogok? – döbbentem pislogtam Gustav irányába.

- Belekerült valami gázos társaságba, ami miatt a bandának is vissza kellett vonulnia egy kis időre. Igazából nem sok mindent tudok erről. Volt, hogy eltűnt és napokkal, hetekkel később hívta Billt, hogy kaparja össze a föld másik sarkából.

- Valószínűleg így kerülhetett a hegyekbe a megismerkedésünk éjjelén...- töprengtem halkan, aztán a folytatást sürgetvén hangosabban hozzátettem - És aztán?

- Aztán elvonókra kezdett járni. Csodálom, hogy a média ebből semmit nem szagolt ki. Simán elhitték, hogy Billel ’csak úgy’ költöztek Los Angelesbe.

- De... most már jól van? Tiszta? – kérdeztem bizonytalanul, de Gustav arcát látva, nem sok jóra számítottam.

- Elméletileg igen. Tiszta. De a terápia óta kezelhetetlenné vált. Te is láthattad. Az egyik percben teljesen normális, a következőben meg tombol.

- De jobban lesz?! – jelentettem ki, bár inkább egy megerősítésre váró kérdésnek hangzott.

- Bízunk benne, hogy igen - mosolygott tétován – Ezt az egészet lehetőleg ne híreszteld – tette hozzá.

- Persze, bízhatsz bennem... és Gustav? – pislogott nagyokat a szemüvege mögül – Köszönöm.

- Légy jó hozzá. Őszinte szeretetre van szüksége.

- Nem... mi nem vagyunk barátok vagy ilyesmi. Csak... öm... ismerősök, igen! Ismerősök – magyaráztam nyomorult módon mire a szöszi csak annyit mondott: Nem is barátként van szüksége rád.

Jól esett, hogy Gustav még így ismeretlenül is megbízott bennem annyira, hogy elmondja nekem ezeket a dolgokat. Nos, ami Tomot illeti... aggasztott az állapota. Nem is kicsit.

~

Miután Gustavtól elköszöntem és a kezembe lévő mosatlan edényekkel (amit alibi gyanánt nyomott a kezembe) himbálózva az ajtó felé igyekeztem, mikor hírtelen eszembe jutott valami. Pontosabban valaki.

- Gustav? Lehetne még egy kérdésem? – fordultam újra felé - Ki volt az a Roy?

- Roy? – egy pár pillanatig gondolkodott, de aztán eszébe jutott az illető – Roy, Bill és Tom gyerekkori barátja. Szomszédok voltak, szinte együtt nőttek fel – nagyokat bólogatva helyeselt közben, hogy igen. Jól emlékezett.

- Oh, értem. Köszönöm.

- Na, várjunk csak – mondta hirtelen Gustav. Reméltem, hogy ez a gyerekkori barát nem olyan valaki, akiről nem szabadott volna, tudom. – Honnan tudsz Royról? – De mégis olyan személy volt...

- Semmi érdekes, csak hallottam a nevét egy beszélgetésben – hadartam gyorsan, a többi kérdés elől menekülve – Még egyszer köszönöm Gustav, jó éjt! – intettem felé és már el is tűntem a szobából.


Tom megölte volna a barátját? 
http://www.kepfeltoltes.hu/121018/1301839350_90_www.kepfeltoltes.hu_.png
Sziasztok! Itt az új rész, sajnos nem lett olyan hosszú mint terveztem, de remélem azért tetszeni fog (ha már ilyen sokat kellett rá várni). :) További szép napot/estét nektek; sziasztok! :)
http://www.kepfeltoltes.hu/121007/ket_www.kepfeltoltes.hu_.png


Az oldalon lopás történt! Egy bizonyos Júlia nevű lány rendszerint állítja magáról, hogy az oldalon található történeteket Ő írja Ket néven. Itt szeretném leszögezni, hogy engem sehol máshol nem találtok meg más néven, mindenhol a Ket nevet használom! 

2 megjegyzés:

  1. Jó rész lett!
    Azért...remélem nem ölte meg a régi barátját...
    Várom a kövit! :D Gyorsan, gyorsan!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett! :))

      Törlés

Kedves olvasó!
Ha van véleményed, kérlek írd meg nekem. :) Minden építő jellegű kritikát szívesen olvasok.