Miután Tom kitessékelt bennünket a szobájából és elküldött minket melegebb éghajlatra a szőke fiú aggódva csukta be az ajtót.
- Tudod, elég sok problémája van mostanság – kezdte bizonytalanul – Ne vedd a szívedre, amit mond. Jobban lesz.
- Problémája? Jobban lesz? – néztem értetlenül a fiúra.
Pár pillanatig bizonytalanul nézett össze-vissza, majd halkan belekezdett:
- Felemésztette ez az egész ’sztárosdi’. Megfelelni az embereknek, úgy viselkedni, ami az imidzsébe passzol és hasonlók. Neki és Billnek volt a legnehezebb. Féktelen csajozás és...
- Állj, állj, állj! – szakítottam félbe miközben a kezeimmel magam előtt hadonásztam – Sztárosdi? Imidzs? Némileg le vagyok maradva. Tom valami híresség?
- Te nem ismered Tomot? – pislogott nagyokat fekete szemüvege mögül - De hát fiatal vagy!
- Oh, köszönöm, hogy észrevetted – dobtam hátra nem létező hosszú hajam – De tényleg...
- Gyere, mesélek neked kicsit.
~
Gustav részletes beszámolója a sztárságról lehangoló volt. Nem minden a pénz és a csillogás. Az emberek többsége csak a jót ismeri, a rosszat nem látja az egész mögött. Bevallom, csodálom, hogy ennyi évig kibírták épp ésszel (már aki...).
- Később Tom egyre feszültebb lett a túrnék során – folytatta tovább, kérdésre időt sem hagyva – Eleinte nagy buli volt az ismertség. A sok koncert, pia és lányok, na meg persze a rengeteg pénz. Egy idő után megrészegíti az embert – nagyot sóhajtva a város fényeit kezdte figyelni – Mind a négyünknek kitaláltak egy imidzset, amit minden helyzetben fenn kellett tartanunk.
- Tom kapta a csajozó gép szerepét... – Undor ült ki az arcomra.
- Igen – bólogatott még mindig az ablak felé fordulva – Az első két évben élvezte, hogy bárkit megkaphat akkor, amikor csak akar... legalábbis nekünk ezt mondta. Később azonban már egyre gyakrabban volt olyan, hogy a ’kirendelt’ rajongókat lefizette, akik cserében mindenkinek elújságolják milyen szenvedélyes éjszakát töltöttek el vele. Belefáradt azt hiszem.
Értetlenül hallgattam Gustav nem épp kellemes meséjét, mikor rá kellett döbbennem: Ilyen a sztárok élete. Bármit megkaphatnak csak szabadságot nem. Visszataszító volt ez az egész.
- Aztán jöttek a drogok és Tom teljesen kifordult magából...
- Drogok? – döbbentem pislogtam Gustav irányába.
- Belekerült valami gázos társaságba, ami miatt a bandának is vissza kellett vonulnia egy kis időre. Igazából nem sok mindent tudok erről. Volt, hogy eltűnt és napokkal, hetekkel később hívta Billt, hogy kaparja össze a föld másik sarkából.
- Valószínűleg így kerülhetett a hegyekbe a megismerkedésünk éjjelén...- töprengtem halkan, aztán a folytatást sürgetvén hangosabban hozzátettem - És aztán?
- Aztán elvonókra kezdett járni. Csodálom, hogy a média ebből semmit nem szagolt ki. Simán elhitték, hogy Billel ’csak úgy’ költöztek Los Angelesbe.
- De... most már jól van? Tiszta? – kérdeztem bizonytalanul, de Gustav arcát látva, nem sok jóra számítottam.
- Elméletileg igen. Tiszta. De a terápia óta kezelhetetlenné vált. Te is láthattad. Az egyik percben teljesen normális, a következőben meg tombol.
- De jobban lesz?! – jelentettem ki, bár inkább egy megerősítésre váró kérdésnek hangzott.
- Bízunk benne, hogy igen - mosolygott tétován – Ezt az egészet lehetőleg ne híreszteld – tette hozzá.
- Persze, bízhatsz bennem... és Gustav? – pislogott nagyokat a szemüvege mögül – Köszönöm.
- Légy jó hozzá. Őszinte szeretetre van szüksége.
- Nem... mi nem vagyunk barátok vagy ilyesmi. Csak... öm... ismerősök, igen! Ismerősök – magyaráztam nyomorult módon mire a szöszi csak annyit mondott: Nem is barátként van szüksége rád.
Jól esett, hogy Gustav még így ismeretlenül is megbízott bennem annyira, hogy elmondja nekem ezeket a dolgokat. Nos, ami Tomot illeti... aggasztott az állapota. Nem is kicsit.
~
Miután Gustavtól elköszöntem és a kezembe lévő mosatlan edényekkel (amit alibi gyanánt nyomott a kezembe) himbálózva az ajtó felé igyekeztem, mikor hírtelen eszembe jutott valami. Pontosabban valaki.
- Gustav? Lehetne még egy kérdésem? – fordultam újra felé - Ki volt az a Roy?
- Roy? – egy pár pillanatig gondolkodott, de aztán eszébe jutott az illető – Roy, Bill és Tom gyerekkori barátja. Szomszédok voltak, szinte együtt nőttek fel – nagyokat bólogatva helyeselt közben, hogy igen. Jól emlékezett.
- Oh, értem. Köszönöm.
- Na, várjunk csak – mondta hirtelen Gustav. Reméltem, hogy ez a gyerekkori barát nem olyan valaki, akiről nem szabadott volna, tudom. – Honnan tudsz Royról? – De mégis olyan személy volt...
- Semmi érdekes, csak hallottam a nevét egy beszélgetésben – hadartam gyorsan, a többi kérdés elől menekülve – Még egyszer köszönöm Gustav, jó éjt! – intettem felé és már el is tűntem a szobából.
Tom megölte volna a barátját?
● Sziasztok! Itt az új rész, sajnos nem lett olyan hosszú mint terveztem, de remélem azért tetszeni fog (ha már ilyen sokat kellett rá várni). :) További szép napot/estét nektek; sziasztok! :)
Az oldalon lopás történt! Egy bizonyos Júlia nevű lány rendszerint állítja magáról, hogy az oldalon található történeteket Ő írja Ket néven. Itt szeretném leszögezni, hogy engem sehol máshol nem találtok meg más néven, mindenhol a Ket nevet használom!
Jó rész lett!
VálaszTörlésAzért...remélem nem ölte meg a régi barátját...
Várom a kövit! :D Gyorsan, gyorsan!:D
Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett! :))
Törlés