A szobalány csókja - 7. rész

A Tommal való találkozásom két fontos dologban változtatta meg az életemet. Az első, hogy a munkámat, mint szobalány elvesztettem. Miután a hotel tulajdonosa, Mr. Faust megtudta, hogy napokon át egy sebesült férfit istápoltunk kirúgott. Hogy miért csak tőlem szabadult meg? A válasz egyszerű. Világ életében utált, bár nem tudom miért. Gonosz mosoly ült ki az arcára, mikor megtudta, hogy ehhez az egészhez nekem is közöm van, mesélte Margaret kb. 5 hónappal ezelőtt. A dolgok az óta egy kicsit rendeződtek, azt leszámítva, hogy el kellett hagynom a helyet ahol felnőttem. Most Berlin egyik legpuccosabb hoteljában dolgozom. Meg kell hagyni, ég és föld a két munka. Az ide érkező vendégek, akikkel nagy ritkán találkozom, mikor belépnek, a drága lakosztályukba teljesen úgy kezelnek, mint a szemetet. Bezzeg a Faust Hotelban a vendégek mindig nagyon kedvesek voltak, igen, még egy egyszerű szobalánnyal is. Természetesen nincs okom panaszra, örülök, hogy van munkám és a többi szobalány is nagyon kedves. Idővel, talán sikerül felvennem az itteni ritmust.

A másik meghatározó dolog az életemben Tom. Furán hangzik, tudom jól, de hiába próbálok ellene bármit is tenni hasztalan. Naponta felvillan előttem az arca, a hatalmas sötét szemei és az ajkában csillogó piercing. Nem, nem vagyok szerelmes, de kétségtelen, hogy érzek valami olyat iránta, amit eddig még sosem.

... és mikor belegondolok, hogy mit is tudok róla pontosan, csak egy dolgot van, amit biztosan ki merek jelenteni: embert ölt.

~•~

Reggel a szokásosnál is korábban kellett keltem, mert a szobaasszony elmondása szerint este valami ’hiperszuper’ híres együttes fog a hotelban megszállni 2 hétre ezért a szobáknak csillogniuk kell! Lucy és Nora majd kiugrottak a bőrükből a hír hallatán, mindeközben Kitty és én értetlenül pislogtunk a reakciójukat látva. Mikor ide kerültem Kitty ajánlotta fel, ha akarok, akkor lakhatok az ő szobájában. Már az első pillanatban szimpatikus volt, úgyhogy örültem, hogy vele lehetek egy szobában.

Követtük hát az utasításokat és mindannyian nekiestünk egy-egy szobának. Nagyon sok dolgunk volt, de Anita volt olyan nagylelkű és egy fél órás ebéd szünetet engedélyezett nekünk. Már késő délután volt, mikorra végeztünk a takarítással, és mindannyian abban reménykedtünk, hogy a munkánkkal meg lesz elégedve a főnökasszony.

- Rendben lányok, szép munka – szólt elismerően Anita, ami tőle elég szokatlan volt – Mayola a kulcsokat kérlek, vidd le a portára – nyomta a kezembe a 4 darab kulcsot és a tűzlépcső felé biccentett – Arra menjél!

- Rendben – sóhajtottam és elindultam lefelé a 10. emeletről.

Nem hiszem el, hogy nem szabad használnunk a liftet! Annyira szívás!

- Anita küldi a kulcsokat – tettem le őket a portán Tony elé.

- Köszönöm Mayola – villantak elő hófehér fogai, ahogy rám mosolygott – Nehéz napod volt?

- Fogjuk rá – viszonoztam a mosolyát.

- Itt ne tudd meg mi volt egész nap – kezdett bele a szokásos mondókájába Tony – Annyi értetlen ember van hallod! A 210. szobából hívott... – Általában érdeklődve hallgatom, ahogy felháborodva elmeséli, milyen bugyuta kérdésekkel telefonálnak le hozzájuk, de most a hatalmas üveges bejárat felé pillantottam. Egy kisebb csoport vonult be a hotelba nem éppen halkan. Elől egy két ajtós szekrény méretű kopasz, öltönyös férfi lépett be utána két aktatáskás fazonnal. Kintről fura sikítás hallatszott be, aztán mikor Tony észrevette, hogy a bejárat felé bámulok abbahagyta a fecsegést és annyit motyogott, hogy „Itt vannak...”. Értetlenül fordultam felé, de mikor láttam, hogy már ő is a bejáratot nézi én is visszafordultam.

Abban a pillanatban az állam hatalmasat koppant a márvány padlón. Az öltönyös gorilla mögül egyszer csak előbukkant a szőke, borostás papagáj srác, akitől múltkor úgy megijedtem.

- Bill? – néztem kábán a fiút és azon kezdtem gondolkodni, ha Ő itt van, akkor lehet, hogy... Igen. Abban a pillanatban megláttam mellette a fura fekete tincseket és azt a felejthetetlen kaján vigyort. Semmi kétség!

A szívem eszeveszett ütemben kezdett dobogni, mikor elért a felismerés. Majdnem fél éve nem láttam, erre tessék. Értetlenül bámultam feléjük, nem értettem ezt az egész sikítozós, gorillás helyzetet.

- Most... most mennem kell – hadartam gyorsan Tonynak és már el is tűntem a lépcsőknél.

● Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, remélem meg lesztek vele elégedve. Várom a véleményeiteket is, szóval ha van egy kis időd írd meg kérlek. :) További szép napot/estét!
 

Az oldalon lopás történt! Egy bizonyos Júlia nevű lány rendszerint állítja magáról, hogy az oldalon található történeteket Ő írja Ket néven. Itt szeretném leszögezni, hogy engem sehol máshol nem találtok meg más néven, mindenhol a Ket nevet használom!