A szerelem ára - újratöltve

Drágáim, sziasztok!

       Nem tudom feltűnt-e nektek a fejléc, és a rajta szereplő cím: A szerelem ára újratöltve. Igen, igen, ez pontosan az, amire gondoltok. Már ha arra gondoltok, hogy A szerelem ára részeit -legalábbis az első párat- újraírom és kiegészítem, akkor igen, tényleg jóra gondoltok. :)

      Azaz igazság, hogy ez már nagyon régóta érlelődik bennem, mert nagyon szeretem ezt a történetemet. Mikor évekkel ezelőtt elkezdtem írni, hihetetlenül felszínes voltam. Az első részeket olvasva elborzadok, hogy mennyire kidolgozatlanok egyes részek, mennyivel több lehetőség rejlik jó pár fejezetben. Nos, ezeket szeretném most fényesebbre csiszolni, hogy pár évvel később, ha ismét újra elolvasom, akkor azt tudjam rá mondani, hogy: Oké, oké, ez tényleg nem rossz...

Oh, és ami pozitívum, hogy gyakran tudok hozni részt! :)

      No, ennyit a nyáladzásomról, itt a bevezető, akinek kedve van hozzá, az olvassa újra, még az is lehet, hogy a későbbiekben találkozhattok jó pár meglepetéssel.  ;)

Ölellek benneteket, Ket ♥

Bevezető

A nevem Sarah Watson. Apai ágon angol, anyai ágon német vagyok, ebből adódik, hogy folyékonyan beszélem mind két nyelvet. 24. életévemet töltöm az idén, nem mellesleg két éve vagyok férjnél. Pontosan ennyi ideje van már romokban az életem.

Kislány koromban imádtam a szerelmes regényeket, valószínűleg ebből fakad a rajongásom a betűk iránt. Akkoriban gyakran olvastam olyan történetekről, ahol a két fél kényszer hatására házasodik meg, majd néhány héttel később rádöbbennek, hogy életük párját találták meg a másikban. Boldogan élnek, amíg meg nem halnak és a könyv véget ér. Nos, az én történetemben ez sajnos nem így van. Engem elkerült a nagy beteljesülés és a boldog befejezés. Úgy gondolom, nincs azaz épelméjű nő a világon, aki egy olyan emberbe, mint a férjem, beleszeretne...

Oliver Montag egy nagyon intelligens és jóképű férfi. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mi is a probléma vele? A gond az, hogy ez csak a látszat, amivel az összes körülötte lévő embert megtéveszt, és amivel bizony engem is elvarázsolt.

Mikor az új németországi otthonunk megvásárlását ünnepeltük egy kellemes vacsora mellett, akkor láttam először Oliver valódi énjét. Főételnek Wellington bélszínt kért, aminek a külseje - állítása szerint -, nem lett elég ropogós, sőt még sós is volt. Soha életemben nem láttam még így üvöltözni valakit, egy nem elég ropogós wellington bélszín miatt. Néhány másodperccel később már a pincér srác csokor nyakkendőjét fogta és úgy ordibált a képébe. Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor tudatosult bennem, hogy mi életünk mégsem lesz teljesen olyan, mint egy romantikus regény.

Igazam lett, az az este csak a kezdet volt. Az elmúlt két évben nem egyszer emelt rám kezet, szinte mindennaposakká váltak a kiabálások, lökdösődések és a pofonok. Minden munkahelyi feszültségét rajtam vezette le és bármivel próbáltam a kedvébe járni, mindig csak a hibáimat vette észre.

Naponta megfordult a fejemben a válás gondolata, de olyankor akaratlanul is apa mosolygós arca jutott eszembe. Két éve halt meg, nem sokkal az esküvőnk után. A Watson cipőgyár alapítója és igazgatója volt, ami sajnos az utóbbi években már nem volt nyereséges, épp ellenkezőleg. Szinte minden megtakarításunkat a gyárba fektettük, így mikor az üzem a csőd szélére került nem tudtunk kitől segítséget kérni. Ekkor jelent meg az életünkben Oliver Montag. Egy ajánlatot tett apámnak, amit fájó szívvel, de elfogadott. És én is elfogadtam... A ’házasságba’ menekültem az akkor véget érő kapcsolatom emléke elől, bár ha akkor tudom, hogy ennek milyen nagy ára lesz, nemet mondok.

Az életem teljesen tönkrement, a létezésem csak szenvedés volt, kilátástalannak gondoltam a helyzetemet. Ebben az időszakomban találkoztam vele...