2014. augusztus 31., vasárnap

A szobalány csókja - 22. rész

Bogyókák, sziasztok!

Megint sokat kellett várni egy olyan bejegyzésre, ahol nem hablatyolok össze mindenfélét, hanem lényeges dologról írok benne. Ez a lényeges dolog most A szobalány csókja 22. része. Tudom, hogy ígértem benne első csókot és egy picit többet is, de változtattam az eredeti elképzelésemen. :) Jelen állás szerint 1 vagy 2 fejezetet kell várnotok a picit többre.

Feltűnt, hogy az utóbbi időben eléggé megcsappant az oldal látogatóinak száma. Tisztában vagyok vele, hogy ezt csak magamnak köszönhetem. Én sajnálom a legjobban, hogy nem tudok naponta, hetente új részt hozni. Remélem a megmaradt olvasóim a továbbiakban is kitartanak az oldal, a történeteim és mellettem is. :)

Az új részhez jó olvasást kívánok, ha van véleményed kérlek írd meg hozzászólásban, sokat jelentene!
Ölellek benneteket, az iskolához pedig kitartást! Ket


22. RÉSZ

Az ablakok előtt az összes függöny össze volt húzva, alig észrevehető fényt engedve csak át. Legszívesebben odaléptem volna és elrántottam volna a sötétítőt, hogy beengedjem a város esti fényeit. Feszengve álldogáltam a lakosztály közepén, mikor Tom bevágta mögöttünk az ajtót. A hangos csapódásra összerezzentem, kezeimet ökölbe szorítottam.
Teljes csend telepedett kettőnkre, Tom szuszogását hallottam csak. Szinte biztos voltam benne, hogy amíg Ő szaporán veszi a levegőt, addig én még lélegezni is elfelejtettem.
Nem féltem Tomtól, tényleg nem, sokkal inkább a helyzettől tartottam. Mégis mit fogok mondani neki? Hogy fogom elmondani azt, amit Roytól hallottam anélkül, hogy feleslegesen bosszantanám? Mert nincs semmi szükség arra, hogy felidegesítsem, hisz tudom, hogy Tom sose bántotta Lolát. Az más, hogy Roy féltékenységében mi mindent talált ki…
Jó néhány perc telt el, mire végre összeszedtem kissé magam. A sötétség és a hátam mögött álló Tom kettőse nem épp nyugalomhoz vezetett.
- A többiek?
Rekedtes volt a hangom, mikor végre megszólaltam. Egy teljesen semleges témára akartam terelni az el nem kezdett beszélgetést.
- Buliznak. Én is azt tettem volna, de neked hála, az én bulim lelépett – mondta, majd megállt mellettem. Mellkasa a vállamat súrolta, amitől teljesen kirázott a hideg – És most beszélj.
A hangja nem volt fenyegető, sokkal inkább hűvös és parancsoló.
Sokáig gondolkodtam azon, hogy miért lettem kíváncsi és kotnyeles az utóbbi időben, mikor régen ezek a tulajdonságaim nem léteztek. Elvoltam a saját kis világomban, a beteljesülő, boldog szerelem után áhítozva, nem különösebben foglalkozva más emberek problémáival.
Aztán egy viharos éjszakán megjelent az életemben Ő, és teljesen kifordultam magamból. És, hogy miért vagyok ilyen kíváncsi mindenre, ami vele kapcsolatos? Mert többet akarok tudni róla! Mert meg akarom ismerni, közelebb akarok kerülni a lelkéhez, a valódi lényéhez. Azt akarom, hogy rossz napjain rám támaszkodjon, hogy bízzon bennem, és szeressen. Mert én szerelmes vagyok a lelki sérült, bunkó, de piszok jóképű Tom Kaulitzba.
Nagy levegőt vettem, majd lassan kifújtam és arrébb léptem. Amíg egy porcikája is hozzám ér, addig nem tudok normálisan beszélni, se gondolkodni, se semmit csinálni.
- Roy hülyeségeket mondott. Hazugságokat.
- Hallani akarom azokat a hazugságokat.
Hogy is gondolhattam, hogy ennyivel lerendezhetem?
A nagy levegő vételt megismételve kezdtem bele az értelmetlen motyogásba:
- Azt... azt mondta, hogy Te... hogy Ő... – kerestem a szavakat, de nem jöttek a számra. Úgy dadogtam, mint egy kislány, akit az egész osztály előtt leszid a tanárnő – Inkább felejtsd el, amit mondtam. Felesleges, hogy egy ilyen ember miatt érezd magad rosszul.
- Mayola, te hallod magad?
Mióta beléptünk a lakosztálya félhomályába, most néztem fel először a szemeibe. Arcán szörnyülködést láttam, undort és szomorúságot.
- Royyal együtt nőttem fel! Az egyik legjobb barátom volt, aki azt állítja rólam, hogy akarattal öltem meg Lolat.
Megakadt a figyelmem egy szavacskán.
- Akarattal?
Tom sápadt arca szinte világított a sötétben. Hát megérkeztünk. Talán most megtudhatom az igazságot Lola elvesztéséről.
- Tudom, hogy Te nem tehetsz semmiről. Tudom – érintettem meg néhány perc múlva Tom karját. Igyekeztem bátorítani és éreztetni vele, hogy megbízhat bennem.
Mellkasa szaporán emelkedett fel-le, ahogy vette a levegőt. Nem voltam benne biztos, hogy ez azért van, mert nehezen beszél a történtekről, vagy azért mert hozzáértem.
Miután lerázta magáról a kezemet és arrébb lépett a hatalmas fekete bőr kanapé felé, én is követtem.
- Összevesztünk.
Tom hangja olyan halk volt, hogy szinte alig hallottam. Közelebb léptem hozzá, a mellkasom néhány centire volt a hátától.
- Véletlen baleset történt – suttogta, kezeit ökölbe szorítva.
- Értem – válaszoltam ugyan olyan halkan.
- Az egyik fellépésünk után történt. Ő és Roy a koncert után hátrajöttek az öltözőnkhöz. Lolával összevesztünk valamin – Keserűen felnevetett, majd néhány pillanattal később folytatta – Már nem is emlékszem, hogy min, de nem volt nagy dolog. Felhúzta magát és faképnél hagyott, ahogy mindig is csinálta.
Megállt a mesélésben és néhány levegővétellel próbálta nyugtatni magát. Meglepetésemre nem vett be gyógyszert, pedig ilyen helyzetben korábban 2-3 bogyóval csillapította magát.
- A lépcsőnél megcsúszott és beverte a fejét – szűrte a fogai közt. Hallottam a fájdalmat, a kínlódást és a szomorúságot a hangjában. Tenyeremmel széles hátát kezdtem simogatni.
- Nyílt koponyatörést szenvedett. A kórházban kiderült, hogy a sebbe került baktériumok miatt agyhártyagyulladást kapott. Egy hét múlva meghalt.
- Sajnálom – mormoltam halkan.
- Én vagyok a hibás azért, ami történt. Az én kibaszott hibám! – Kiabált és lerogyott a kanapéra.
Ajkaim teljesen kiszáradtak, hiába próbáltam megnedvesíteni őket. Szívem sajgott, ahogy az összetört Tomot néztem. Leguggoltam elé, tökéletes arcát a tenyereim közé fogtam, úgy emeltem fel a fejét.
- Baleset történt. Erről nem te tehetsz.
Gyönyörű csokoládé szemei könnyektől csillogtak, de nem sírt. Bátorítóan rámosolyogtam, reménykedve, hogy kiveri a fejéből azt a lehetetlen feltételezést, hogy Lola az Ő hibájából halt meg.
Szinte nem is pislogtunk úgy néztük egymás arcát percekig. Tom légzése lassult, már nem kapkodta a levegőt, mikor újra megszólalt:
- Köszönöm.
- Nem értem mit köszönsz – meglepetten kaptam el kezeimet az arcáról.
- Rohadt idegesítő vagy úgy alapjáraton, mégis nyugodtság árad belőled. Nem tudom, hogy csinálod, hogy egyszerre idegesítesz és nyugtatsz is. Jó érzés volt neked elmondanom ezt. Jobban érzem magam.
Szemeim elkerekedtek, a szívem őrült ütemben kezdett dobogni.
- Ez kedves tőled – nevetgéltem, mint egy félbolond - Mármint nem az, hogy szerinted idegesítő vagyok, hanem a másik. Örülök, ha jobban érzed magad – tettem hozzá csendesebben.
Tom alig láthatóan elmosolyodott. Nem is emlékszem, hogy volt-e már ilyen közel az arcunk egymáshoz...
- Ugye tudod, hogy miattad szalasztottam el a bulimat? – Szólt reszelős hangon.
Homlok ráncolva bámultam a képébe, mikor néhány perccel később végre leesett, hogy mire is céloz pontosan.
- Ugye tudod, hogy két kedves szó után nem fogok az ágyadba ugrani? – Egyenesedtem fel, hátralépve a dohányzóasztalig.
- Ismerem a nőket. Ha nem most, akkor máskor, de mint egy szófogadó kiskutya fogsz jönni és pitizni, hogy kezdjek veled valamit.
Értetlenül pislogtam rá, mikor Ő is felállt. Tom most komolyan arra célozgat NEKEM, az irritáló, fiús és idegesítő Mayolának, hogy le fogunk feküdni?
- Hah, ezt az arckifejezést! – Tom harsány nevetése rázott fel a gondolataimból – Ugye nem gondoltad komolyan, amit az előbb mondtam? Ha fizetnének, se kezdenék veled. Senki sem akar egy olyan lánnyal lefeküdni, aki úgy néz ki, mint a szomszéd kisfiú, aki a homokozóban játszik.
Az agyamat elöntötte a méreg. Sarkon fordultam és otthagytam a lakosztály közepén nevetgélő Tomot.
Piszkosul, leírhatatlanul felidegesített. Rohadt dühös voltam rá, de magamra sokkal jobban. Hogy lehettem akkora hülye, hogy egy ilyen feltételezés, hogy Tom akar tőlem valamit, megfordult a fejemben?
Idegesen trappoltam le a lépcsőn, a hallon keresztül, egyenesen a szobám felé. Mikor az apró kis helyiségbe beléptem (Ami Tom lakosztálya után még kisebbnek tűnt), bevágtam az ajtót magam mögött és az ágyamra dőltem.

5 megjegyzés:

  1. Drága Ket! :)
    Mielőtt a részről írnék, engedd meg, hogy egy személyes véleménnyel kezdjem.
    Én úgy gondolom, hogy azok az emberek akik eddig itt voltak, de már nincsenek, mert ritkábban érkeznek a részek, azok nagyon helytelenül cselekednek. Nem azért kell szeretni egy történetet, mert minden nap olvashatsz belőle új fejezetet. És nem is azért kell elpártolni mellőle, mert éppenséggel nincs minden nap új.
    Én - bár nem tudom a többiek hogy gondolják - bármeddig képes lennék várni egy részre. Túlságosan a szívemhez nőtt a történet is és az oldal is ahhoz, hogy elfelejtsek minden nap felnézni. Ha szeretsz valamit, azért megéri várni! Ez a jelszavam :D
    Na és akkor a rész...
    Most aztán jól megfogtál! Végig azt hittem, hogy majd ebben a részben vagy esetleg a következőben történik meg az a bizonyos csók. Úgy gondoltam, hogy itt majd biztos össze vesznek és aztán megtörténik. De így :D most már fogalmam sincs hogyan fog történni :D >.< Biztos vagyok benne, hogy hatásos lesz és emlékezetes rész.. de most már azért nagyon kíváncsi vagyok :D
    Izgatottan várom a folytatást, remélem hamar érkezik, ami biztos én várni fogok rá :3 ♥♥♥

    VálaszTörlés
  2. Szia Ket!:) Személyes véleményem az,hogy aki már nem látogatja az oldaladat,csak azért,mert ritkábban van új rész,azok nem is igazán szerették a történeteidet! Az általad megalkotott Tokio Hoteles történetek a szívemhez nõttek!! Bármi történt én együtt sírtam,vagy nevettem a szereplökkel! Bármeddig tudnék várni új részért,mert imádom a történeteidet! Errõl a részrõl az a véleményem,hogy egy kicsit csalódtam. Annyira vártam,hogy az a bizonyos csók elcsattanjon,de nem baj. Egyszer meg fog történni,és én biztos,hogy elolvasom!♥♥♥ Puszii:Stella

    VálaszTörlés
  3. Lányok, nagyon-nagyon köszönöm amit írtatok! ♥ Hihetetlenül jó érzés olvasni, hogy ennyire szeretitek az oldalt és a történeteimet! Köszönöm, hogy türelmesek vagytok, köszönöm, hogy vagytok és szeretitek az irományaimat! :)

    VálaszTörlés
  4. Na végre ide értem, hogy elolvassam a Szobalány csókja 21-22. részét...
    Sajnálom, hogy eddig nem írtam, de csak most volt időm olvasni...
    A két rész valami nagyon szuper lett :D
    Már szinte el is felejtettem, hogy miért is ez a kedvenc történetem tőled...igazán jó volt visszacsöppenni Mayola világába...egyszerűen imádom Tom karakterét :D
    És gratulálok, mert fantasztikus író vagy ♥
    És az olvasok miatt ne aggódj, biztosan nincs idejük olvasni, hisz itt a suli stb..mert szerintem aki olvassa a történeteid az nem tudja olyan könnyen kiverni a fejéből :D
    Várom a következő részt :3

    VálaszTörlés
  5. Szia! régóta olvasgatom az oldalad és ennek a szorinak a folytatását évek óta várom... borzasztóan érdekelne a történet. Annyi kibontani és elsimítani való szál van még benne... jó lenne ha vissza térnél. :)

    VálaszTörlés

Kedves olvasó!
Ha van véleményed, kérlek írd meg nekem. :) Minden építő jellegű kritikát szívesen olvasok.