A szobalány csókja - 21. rész

Drágáim!

Elkészültem, meghoztam A szobalány csókja új részét, amire majdnem 1 évet kellett várni (Az előző részt IDE kattintva olvashatjátok el). Szégyen-gyalázat, hogy megvárattalak benneteket, sőt még egy ilyen rövidke résszel szúrom ki a szemeteket, de azért remélem tetszeni fog. Mostanában egyre nagyobb szükségem van a visszajelzésetekre, szóval várom őket. :) További szép hétvégét kedveskéim!

Ölellek benneteket, Ket ♥

 21. RÉSZ

A szemafor zöld figurája már elég hosszú ideje villogott, mikor leléptem az útra és a zebrán átrohanva gyorsan felugrottam a járdára. Néhány türelmetlen autós hangos dudaszó és káromkodás közben hajtott el mellettem, miközben a hűvös késő délutáni levegő az arcomba fújta olivazöld kendőmet.
A Royyal folytatott rövidke, mégis igen tartalmas beszélgetés eléggé felkavart. A feltételezés, hogy Lola Tom miatt halt meg, teljesen abszurd és lehetetlen volt. Akárhányszor szóba került Lola, Tom olyan mély szeretettel és alázattal beszélt róla, hogy képtelenségnek hangzott Roy állítása. Lehetett bunkó és hihetetlenül tapló is, ennek ellenére hittem benne, hogy Tom sose bántotta Lolát.


A hotel forgó üvegajtaját kis híján betörtem, olyan erővel löktem rajta. Anita a hall másik végében épp Kittynek magyarázott valamit, mikor a hangos belépőmre felfigyelt. Tekintetével rosszallóan követett, ahogy végigkaffogtam az előtérben, majd a recepcióhoz érve hangosan levágtam a táskámat.
- A 645-ös szoba vendége itt van a hotelban?
Tony szabadnapos volt, a portán az új, vörös hajú fiú várakozott és pislogott felém meglepetten. Még nem volt alkalmam bemutatkozni neki, de azzal, hogy szinte ordítva tettem fel neki a kérdést, egy életre elástam magam nála.
A fiú még néhány pillanatig döbbenten bámult az arcomba, mikor a feje mellett megpillantottam Tom szoba kulcsát. Nem volt a hotelban.
Úgy tűnt az újfiút lesokkolta a zilált megjelenésem és a sürgető hangnemem, mert miután egy alig érthető köszönömöt elhadartam neki, akkor válaszolt csak az előzőleg feltett kérdésemre.
A hangja háttérzajnak tűnt, nem figyeltem rá. A lifthez igyekeztem és türelmetlenül ácsorogtam előtte, miközben a kabint vártam. Nem sokkal később kinyílt előttem én pedig villámgyorsan beugrottam az üres felvonóba. A fém ajtó lassan elhúzódott előttem, pont akkor mikor tekintetem újra találkozott főnökasszonyom mogorva pillantásával. Nem érdekelt Anita dühe, saját magam akartam meggyőződni arról, hogy Tom nincs a szobájában.


Jól gondoltam; Tom nem volt a hotelban. Csüggedten dőltem a falnak az ajtó mellett. Részben örültem, hogy nem találtam itt, mert igazság szerint azt sem tudtam mit mondhatnék neki. Roy annyira felbosszantott, hogy végig sem gondoltam a dolgokat.
A falnak támaszkodva lassan leereszkedtem a földre, térdeimet magam elé húzva kezdtem gondolkodni.
Mégis mit mondjak neki? Pontosabban, hogy mondjam el neki, hogy Roy elmondta mi történt Lolával? Vajon hogy fog reagálni? Mi van, ha kiborul, és megint kifordul önmagából? Az összetört, szomorú tekintetét, amit akkor láttam először mikor szembesült azzal, hogy Roy életben van, soha többé nem akartam látni! Azok a gyönyörű csokoládébarna szemek… a szívem szakad meg, mikor láttam a fájdalmat csillogni bennük.
Nagy levegőt vettem, majd néhány pillanatig benntartottam, végül kifújtam. Állammal felhúzott térdemre támaszkodtam, szemeimet lassan behunytam.
- Lehet, hogy nem is kéne elmondanom neki. Jaj Mayola, légy egy kicsit okosabb... - motyogtam félálomban, és pár perccel később elnyomott az álom.


- Hé!
Az ismerős hanggal szinte egyszerre éreztem éles fájdalmat a bokámban. Álmosan nyúltam a

lábamhoz, hogy megérintsem a sajgó pontot, mikor újra hallottam a hangot, immáron sokkal erőteljesebb kiadásban.
Bágyadtan pislogtam körbe a folyosón, mikor megpillantottam a fölém magasodó gitáros alakját.
- Mi a francért kell az ajtóm előtt csövezned?
Kissé értetlenül néztem körbe, mikor végre elért a felismerés. Elaludtam Tom szobája előtt! A múlt éjszakai rémálmok miatt nem sokat aludtam, de, hogy pont ezen a helyen nyomott el az álom...? Szuper.
- Azt várod, hogy kérvényt nyújtsak be? Tápászkodj már fel!
Mint egy bolha, úgy pattantam fel a földről Tom türelmetlenkedő szavaira. Mikor kiegyenesedtem, tűnt csak fel, hogy a gitáros nem egyedül érkezett vissza. A mögötte ácsorgó szőke loknis szépség megvetően nézett végig rajtam. Az igazat megvallva, volt is mit néznie rajtam. A szélfútta, rövid kócos tincseim, az elkenődött szempillaspirálom és a gyűrött kabátom nem éppen kifinomult hölgy látszatát keltették. Valljuk be, nem egy kategóriájúak vagyunk. Paff, nesze neked önbecsülés...
- Üldöztek vagy micsoda? A szokásosnál is slamposabb vagy...
- Nem, dehogy.
- Figyelj – lépett egy lépéssel közelebb hozzám, a parfümjének illata megcsapta az orromat – Amint látod társaságom van, szóval rohadtul örülnék, ha nem itt sajnáltatnád magad ezzel a csapzott kutya kinézeteddel.
- Soha nem sajnáltattam magam – válaszoltam erélyesen, mire felvonta egyik szemöldökét és közelebb hajolt az arcomhoz.
- Leszarom – szűrte a fogai közt, majd az ajtóhoz visszalépve elővette a szoba kulcsát és kinyitotta a zárat.
- Most ha megbocsátasz... – karolta át partnernője derekát és komótosan betessékelte a lakosztályába.
- Tudom, hogy halt meg Lola!
A mondat még bőven azelőtt csúszott ki a számon, hogy gondolkodhattam volna. Tom a szokásosnál is bunkóbb viselkedése és az önbecsülésem eltiprása egy vadidegen előtt ezt hozta ki belőlem. Oda rúgtam neki, ahol a legjobban fájt... még akkor is, ha ezzel magamat is megbántom.
Teljes csend volt, szinte a légy zümmögését is hallani lehetett volna, mikor Tom visszalépett és farkasszemet néztünk egymással. A szőke lány tekintete kellemetlenül ingázott köztem és partnere közt. Néhány perccel később megköszörülte a torkát, ezzel megszakította a feszült csendet kettőnk közt.
Tom bosszúsan pislogott egyet a lány felé, majd a pillanat egy tört része alatt, olyan gyorsan kapta el a derekát és csókolta meg, hogy szinte nem is volt időm észlelni a mozdulatát. Láttam, hogy a szőke is meglepődött Tom hevességén, de gyorsan viszonozta a gitáros csókját.
Borzasztó zavarban voltam, arról nem is beszélve, hogy piszkosul éreztem magam, miközben azt néztem, Tom hogy csókolózik egy másik nővel. Émelyegtem, a szívem szinte kettéhasadt a fájdalomtól. Sosem éreztem még azelőtt ekkora kínt.
Tom lassan engedte el a lány derekát és tolta el magától.
- Cicám, a mai napnak itt van vége – morogta két csók között és még utoljára belemarkolt a szőke fenekébe.
- A számom azért megvan, ugye?
- Természetesen.
- Várom a hívásod – simított végig a lány Tom arcán, majd sarkon fordult és ringó csípővel indult a lift irányába.
Mikor pár pillanattal később a szőkeség eltűnt a felvonóba, Tom villódzó tekintettel bámult az arcomba.
- Te! Befelé! - A hangja olyan gyorsan váltott kedveskedőből, dühössé, hogy kirázott a hideg.
Sose tartottam tőle, tényleg, most mégis félve léptem át hatalmas lakosztálya küszöbét.