2014. január 20., hétfő

I'll be your teacher - 2. rész

Drágáim, sziasztok!
Végre, újra itt vagyok és végre nem csak a számat jártatom! :) Meghoztam az I'll be your teacher 2. részét, amiből eddig még nem olvashattatok sokat ( Mivel még csak egy rész készült belőle ), ettől eltekintve azért remélem van, aki elolvassa és örül neki. Emlékeztetőül ITT elolvashatjátok az eddigi részeket.

http://ask.fm/immaculatestoryIndítottam egy úgynevezett Ask.fm akciót. Hogy ez mit is jelent? Most egy napig bármilyen kérdésre válaszolok, legyen az a történetek befejezésével vagy a szereplőkkel, bloggal, kedvencekkel, szerkesztéssel, újításokkal, bármivel kapcsolatban, ami érdekel. :) A bekezdés mellett lévő kis logóra kattintva érhetitek el a blog ask.fm profilját, ahol ugyebár névvel vagy név nélkül is fel tudjátok tenni a kérdéseiteket, vagy a meglátásotokat. Várom a kérdéseiteket. :) 

Nos, nem is fecsegek tovább, jó olvasást, várom a visszajelzéseket! Kattintsatok tovább a rész olvasásához.

Ölellek benneteket, Ket

*2. rész – Kicsi lány kisírt szemekkel*

A telefonom hangos, bántó dallamára ébredtem. Álmosan nyúltam utána és kapcsoltam az ébresztőt szundi üzemmódba. Nyakig felhúzott takaróm alól, bágyadtan pislogtam körbe a szobámban. A fehér falak és világos bútorok mindig tisztaságot és megnyugvást sugároztak. A könyvek katonás rendben sorakoztak a polcon, a barackszínű függönyön hanyagul bevilágított a késő őszi napsugár. Jólesően nyújtózkodtam egyet majd kifújtam a benntartott levegőt. Mennyire friss, mennyire tiszta minden... nem úgy, mint a tegnapi platós vontató kocsi. Megborzongtam, ahogy eszembe jutott az emléke. A szakadt, koszos, foltos üléshuzat, na és a sofőr, aki ápolatlan, mocskos kinézetével rémálmaim megvalósult szereplője. Kellemetlenül nyeltem egyet, mikor tudatosult bennem, hogy délután kénytelen leszek újra látni...
Miután Gustav slampos embere tegnap otthagyott az út szélén, kénytelen voltam újra felhívni Jeremyt. Tudtam, hogy egy fontos megbeszélésen van, mégis reménykedtem benne, hogy el tud értem jönni. Nagy szerencsém volt. Már az ügyféltalálkozó végén jártak és csak a szokásos papírmunka, plusz az aláírások hiányoztak, úgyhogy el tudott értem jönni. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha valami oknál fogva tovább tart a megbeszélés és még két órát az esőben kell fagyoskodnom. Így sem voltam biztos bene, hogy nem fáztam meg. 

 
A takarómat áthajtottam magamon, és az ágy végébe hagyott, gondosan összetűrt vajszínű fürdőköpenyembe bújtam. Jólesően nyújtóztam egyet, majd egy megszokott mozdulattal a piruláim után nyúltam. Az elmúlt években teljesen hozzám nőtt a két kis fehér tabletta. Egy nagy pohár víz társaságában néhány pillanattal később el is tűntettem őket.
A szokásos reggeli tisztasági tortúrám ma sem sikerült negyven percnél rövidebbre fognom. Pedig tényleg igyekeztem visszafogni magam, de sajnos ehhez nem volt elég lelkierőm. Muszáj volt minimum kétszer lezuhanyoznom, hogy elég tisztának érezzem magam.
Miután a fürdőben végeztem, a konyhában alaposan megmostam és még alaposabban áttöröltem minden egyes szőlőszemet és egy almát, majd az uzsonnás dobozkámba helyeztem őket. Ha anya látná mennyit eszem napközben biztos dühös lenne...
A lakást hirtelen betöltötte a jól ismert, kedves dallam, mire az éjjeliszekrényemhez siettem és felvettem az egyre hangosodó mobilomat.
- Jó reggelt, csajszi! – hallottam barátnőm álmos, unott, számomra mégis megnyugtató hangját – Egy óra múlva ott vagyunk érted, az úgy okés?
- Persze, tökéletes, és köszönöm.
- Ne köszönd, nem ez az első eset, hogy az a tragacs, khm bocsánat, autó bemondta az unalmast...
- Tudod, hogy Cuki a szívem csücske – emlékeztettem Lottiet teljesen fölöslegesen. Ha volt valaki, Ő bizony tudta, mennyire imádtam az autómat.
Lottie - tisztességes nevén Charlotte - volt az első és lényegében egyetlen barátom a főiskolán. Fölöttem járt, mégis, mikor a könyvtárban véletlenül ráborítottam egy könyvkupacot csak nevetett, egyáltalán nem volt mérges. Pedig bevallom, megfagyott az ereimben a vér, mikor megláttam kit temetett maga alá a könyvtorony. Lottie az iskola egyik legismertebb lánya volt, bár nem a kifinomult magatartásával és kitűnő osztályzataival hívta fel magára a tanulók és a tanárok figyelmét. Sötét haja, fekete sminkje és szintén fekete ruházatával még jobban elriasztotta magától az embereket. Nekem szerencsém volt. Az után a kis könyvtári incidens után gyakran találkoztunk, beszélgettünk, és rá kellett jönnöm, mennyire kedves, jószívű és értelmes lány.
- Akkor a ház előtt találkozunk. Ne kelljen rád várnunk! – mondta fenyegetően és szakította a vonalat.

A tegnapi eső illata még mindig ott kavargott a csípős reggeli levegőben. Sose szerettem az őszt. Túl nedves, nyirkos és koszos volt. Utáltam, ahogy a lehullott faleveleket vitte a szél jobbra-balra, amitől az utca annyira rendezetlennek tűnt. Arról nem is beszélve, hogy egy kiadós eső után a cipőm – bármennyire is vigyáztam - sáros lett, amitől csak több órás sikálás után tudtam megszabadítani.
Lottie és a barátja Bill, hét előtt néhány perccel fékeztek le előttem drága autójukkal. Ha jól emlékszem öt ével ezelőtt jöttek össze, és nagyjából két éve élnek együtt. Bill Kaulitz egy felkapott bár tulajdonosa, ahova nagy ritkán, barátnőm unszolására én is benézek. Jobban belegondolva nem is értem magam, miért nem járok többet... A hangulat jó, szinte minden este élő zene van és nagyon finom alkoholos és alkoholmentes italaik vannak. Meg is fogom kérdezni Billtől, mikor játszik az a jópofa gitáros haverja. Akkor lehet, hogy én is beülök egy italra...
- Szevasz, csodabogár – köszöntött Bill miután behuppantam a hátsó ülésre. Ugyan úgy nézett ki, mint szokott. Rövid szőke haj, borostás arc, vörös szemek. A folytonos éjszakázás nem igen tesz jót a szervezetének.
- Ana, véletlenül nem keveredett hozzád a hatodikosok földrajz dolgozata? – kutatott a papírjai között Lotti megállás nélkül. Egy cseppet szétszórt, és gyakran elfelejti, hogy hova teszi a dolgozatokat vagy az órai jegyzeteket.
- Nálam biztos, hogy nincs. Reggel néztem át a papírjaimat és nem találkoztam velük.
- Fenébe! Lehet, hogy bennhagytam a fiókomban...? A francba, hogy minden eltűnik!
- Ha rendben tartanád a dolgaidat... – jegyezte meg mellékesen Bill, mire néhány szúrós pillantás volt a válasz barátnőm felől.
A gyerekek szépen lassan érkeztek az iskolába. Volt, akit a szülei hoztak, volt, aki busszal vagy gyalog érkezett. Bill leparkolt a kapu előtt, mi pedig gyorsan kipattantunk a kocsiból.
- Kettőre jövök érted!
- Okés, szeretlek! – intett barátjának Lottie, majd felém fordult – Hazavigyünk?
- Nem kell, köszi. Jeremy jön értem, elmegyünk Cukiért. Gustav remélhetőleg végzett a javítással.
- Ana, mint legjobb, legszebb és legkedvesebb barátnőd mondom neked: Add el azt az autót. Mi van, ha egyszer baleseted lesz, a miatt az ócskavas miatt?
- Nem. Érzelmileg kötődöm ahhoz az autóhoz. Nincs nagy baja, csak öreg szegény.
- Tényleg reménytelen, hogy lebeszéljelek róla... – rázta meg lemondóan fejét Charlotte – Hé! Már akartam kérdezni... hogy haladtok Jeremyvel?
Oh, Lottie és az Ő kíméletlen kérdései. Na meg persze a hipergyors témaváltása!
- Mire gondolsz? – kérdeztem vissza bizonytalanul, pedig nagyon jól tudtam mire gondol.
- Csajszi, ne add a hülyét! Tudod, hogy mire gondolok. Bezavarta már a macit a málnásba?
- Richter tanárnő!
Az iskola igazgatónőjének magabiztos hangja zavarta meg a beszélgetésünket - aminek most kivételesen nagyon örültem.
Mrs Rhode a hatvanas évei közepén járhatott, kissé molett, alacsony, de igazán jóindulatú nő volt. Ősz haját mindig a feje tetején egy kontyba tűzte, most félhold szemüvege mögül pislogott fel rám.
- Igazgatónő...?
- Az első szünetben le tudna jönni az igazgatóiba? Ma jön az új diákja, szeretném, ha bemutatkozna neki és a testvérének is.
- Természetesen. Kicsöngetés után rögtön lemegyek.
- Schröder tanárnő? – szegezte most barátnőmre a tekintetét Mrs Rhode – A rajzteremben találtak egy köteg földrajzdolgozatot. Nem hiszem, hogy az ott jó helyen van.
- Nos igen, valóban nincs jó helyen – válaszolt mézesmázos hangon Lottie.
- Akkor menjen és szedje össze – adta ki parancsba az igazgatónő és sarkon fordult.
- Nem bírom megszokni, olyan ijesztő ez a nő – borzongott meg barátnőm mire elnevettem magam.

Az első órám matek volt az osztályommal. Miután alaposan átrágtuk a szorzás alapjait és jó pár feladatot is gyakoroltunk közösen, kiadtam néhány ismétlő gyakorlatot. Ez alatt volt időm átnézni az új diák iskola jelentkezési lapját. A kislány neve Emma Trümper, 8 éves. Két hónapja költöztek Osnabrückbe, előtte Berlinben lakott a családjával. A papírok szerint a gyámja a bátyja, Tom. Ösztönösen rossz érzés kerített hatalmába, amit nem tudtam megmagyarázni. Igyekeztem kiverni a fejemből ezt a furcsa érzést és összecsuktam a kislány papírjait.
A kicsengető hang után, egyenesen az igazgatói irodába siettem. Halkan kopogtattam a vaskos tölgyfaajtón, majd a ’Gyere’ szócskát meghallva benyitottam a helységbe.
A tekintetem egyből megakadt a nekem háttal ülő két alakon. A kislány hosszú, gesztenyebarna haja két oldalt ferdén, keszekuszán volt befonva, virágos blúza lógott rajta. A legrosszabb mégsem a megjelenése volt. Ahogy felém pillantott a vállai fölött és találkozott a tekintetünk, elszorult a szívem. Szemei vörösek, kisírtak voltak, sose láttam azelőtt ilyen fájdalmas szempárt. Próbáltam kedvesen felé mosolyogni, de nem igazán sikerült.
Alig láthatóan vettem egy levegőt és odaálltam az igazgató nő mellé, hogy végre szemtől szemben láthassam a kislányt.
- Szia, Annalena Richter vagyok, én leszek a tanárnőd és az osztályfőnököd – nyújtottam felé a kezemet, mire ő gyengén megfogta azt. Kissé megráztam és végre őszintén el tudtam mosolyogni. Örültem, hogy egy halvány mosoly suhant át a kislány bánatos arcán.
- Ön pedig biztosan Emma bátyja, Annalena Ri... – nyújtottam a kezem a férfi felé, de mikor tudatosult bennem, ki is ül velem szemben, pánikszerűen visszarántottam.
Ugyan olyan ápolatlan hatása volt, mint tegnap, talán annyi különbséggel, hogy a fekete olajfoltok az arcáról eltűntek. Sötét szemei szinte átfúrták a testemet, úgy bámult, szája rosszalló mosolyra húzódott, mire az ajkában lévő piercing megcsillant.
- Hello Miss Richter.
A hangja fagyos volt és élettelen, mégis megmagyarázhatatlan okból kirázott a hideg, ahogy meghallottam mély hangját.
- Miss Richter, Ő itt Emma és a bátyja Tom – szólt közbe az igazgatónő, félbeszakítva a kínos csendet – Szerdától a te osztályodba fog járni. Kérlek, beszéld meg velük, hogy miket kell átnéznie, hogy be tudjon csatlakozni a tananyagba.
- Igen, igen, persze... – motyogtam miközben az íróasztalon kezdtem válogatni a papírjaimat. Szépen, pontosan összeraktam minden iratot, hogy ne kelljen majd ezzel bajlódnom, most mégis teljesen összezavarodtam. Lelkiekben már felkészítettem magam, hogy délután valószínűleg újra fogok találkozni ezzel a slampos férfival, de ez a váratlan találkozás túl hirtelen jött.
- Tessék, ezeket kéne átnéznie – nyújtottam bizonytalanul a papírt a kislány bátyja felé. Próbáltam nyugtatni magam azzal, hogy ha nem kell hozzáérnem, akkor nem lesz baj. Bár így is tudtam, hogy ha ennek a találkozónak vége, alaposan kezet kell mosnom a fertőtlenítőszereimmel.
- Emmával az első néhány hétben nem fog a tanárnő dolgozatot íratni – szólt közbe segítségül Mrs Rhode, mikor észrevette zavaromat.
- Értem – válaszolt dörmögő hangján a férfi, miközben a kapott papírokat tanulmányozta.
- Úgy gondolom most már hivatalosan is üdvözölhetlek az iskolában Emma Trümper – mosolygott az igazgatónő kedvesen a kislányra – Biztosan sikerül majd beilleszkedned, Miss Richter a legjobb tanáraink egyike.
Nem volt idegzetem felfogni Mrs Rhode dicséretét, a gondolataim megállás nélkül akörül forogtak, mikor hagyhatom itt ezt a kis szobát és mosakodhatok meg végre. Bele se mertem gondolni, hogy a szülő és a fogadóórák miatt hányszor kell még ezzel a férfival találkoznom...

4 megjegyzés:

  1. Oh anyám!
    Ez nagyon jó lett és nem mellesleg extra hosszú! *---*
    Kíváncsi vagyok mi lehet az a titokzatos betegség, ami miatt Ana minden reggel gyógyszerrel kezdi a napot. Vannak sejtéseim, de egyenlőre még csak találgatok. Mindenesetre azért remélem semmi végzetes, végül is akkor nem lehetne az a könnyed romantikus történet, ahogy még anno mondtad :D
    Izgatottan várom a következő részt! Már most előre látom, imádni fogom a történetet! :)♥
    Siess! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Alicia, nagyon örülök, hogy tetszett! :) ♥
      Ana betegségével kapcsolatban a konkrétumokra még várni kell, de ki fog derülni.
      Igen, könnyed romantikus történet lesz, egy cseppnyi drámával, de semmi komoly. :D
      Remélem majd a többi rész is tetszeni fog!

      Törlés
    2. hát ez nagyon jó lett..:)
      Hoztad a szokásos formádat...
      annak ellenére hogy egy kicsit későn de akkor is nagyon jó lett..:D
      gratula..:*

      Törlés
    3. Jobb később mint soha! :)
      Köszönöm a dicséretet, örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés

Kedves olvasó!
Ha van véleményed, kérlek írd meg nekem. :) Minden építő jellegű kritikát szívesen olvasok.