A sziget; part 2.

Sziasztok Bogyókák! 

      Az előző bejegyzésemben arra kértelek Titeket, hogy szavazzatok arra a történetre, amelyikből a legjobban örülnétek friss fejezetnek. A nyertes, 31%-kal, A sziget című történetem lett. :) Meg is írtam a következő részt, rövidke lett igaz, de remélem azért tetszeni fog. Jó olvasgatást! 

A véleményeiteket várom, további szép napot, ölellek benneteket! Ket ♥

~ 2. RÉSZ ~

A kezem majd kiszakadt a helyéről, mikor lihegve összerogytam a parton. Néhány nagy levegővétel után, szomorúan döbbentem rá, hogy kábé annyi erő van bennem, mint egy marék pillangóban.
A hatalmas SOS felirat, amit egy nagydarab, korhadt fadarabbal a homokba rajzoltam, akár még életmentő is lehet. Messziről is könnyen észrevehető, és amit ez feltűnik egy hajósnak vagy egy repülőn utazó turistának, biztos segítenek majd nekünk. Legalábbis nagyon remélem...
- Cica!
- Mi van? - pillantottam fel, mikor hajótörött társam beállt elém. Tom Kaulitz, aki azt állítja magáról, hogy valami megahiperszuper sztár - bár én még sosem hallottam róla - most először szólt hozzám. Kíváncsian méregettem, vajon milyen szándékkal szólíthatott meg.
- Szedj nekem kókuszt. Szomjas vagyok.
- Szedj Te magadnak kókuszt, seggfej.
- Tisztában vagy vele, hogy ezek a kezek mennyit érnek? - Kérdezte ingerülten, és az arcom előtt kezdett hadonászni - Nem mászhatok fára, ha megsérülök, vége a karrieremnek.
- Miért, mi vagy Te, kézmodell? 

- Gitáros! Gitáros vagyok!
- A gitáros Tom Kaulitz - töprengve néztem fel rá, majd vállat vontam - Még így sem tudom, ki vagy.
- Az, hogy híres vagyok fog megmenteni! - Vakkantotta mérgesen és egy magas pálmafa felé mutatott - Mássz!
- Mászik a fene, majd’ leszakad a karom! Menj és mássz fel te, amúgy is piszok magas vagy, két pillanat alatt fenn vagy.
- Ugye tudod, hogy rohadt haszontalan vagy? - Fordított hátat és megindult az egyik pálma felé - Nehogy abban reménykedj, hogy neked is szedek!
- Álmomban sem gondolok ilyesmire - legyintettem és a fodrozódó víz felé bámultam.
Nagyot sóhajtottam és ujjaimat végigfuttattam a hajamon. Vajon meddig leszünk a szigeten? Lesz olyan szerencsénk, hogy hamar megtalálnak minket? Egyáltalán... ránk fognak találni? Mi van, ha ezen a nyomorult szigeten fogunk szomjan halni? Vagy ha elvisz valami fenevad? Esetleg kannibálok?! Áh, nyugodj meg Mary! Ebben a helyzetben az a legnagyobb veszteség, ha feladjuk a reményt. Minden rendben lesz. Minden rendben lesz...
A világoskék eget figyeltem, helikopter után kutatva, mikor hangos puffanásra, majd sűrű káromkodásra lettem figyelmes.
Kedvenc sztárocskám a pálmafa tövében fetrengett, tenyeréből jól látható bíborszínű patakocska csörgedezett a könyökéig.
- Hé, minden oké? - Kiabáltam neki.
- Kurvára nem oké! Leestem egy kibaszott pálmafáról!
Kuncogva tápászkodtam fel a homokból és sétáltam oda a szenvedő gitároshoz.
- Segítsek? - hajoltam fölé, kitakarva arcából a lemenő nap sugarait.
- Előbb köpöm szembe magam... - morogta.
- Na, ne durcizz, mutasd a kezed - kaptam a csuklója után és szemügyre vettem a sebet - Nos, a rossz hír az, hogy nem vagyok orvos - mondtam néhány pillanattal később.
- És mi a jó hír?
- Az nincs. Viszont biztos, ami biztos, ki kell mosni a sebet.
- És mégis mivel mossuk, ha még vizünk sincs? - kérdezte, mire körbe mutattam az óceán felé - De hát az sós! 

- Nagyfiú vagy, ki fogod bírni - veregettem meg a vállát, majd a parton leguggolva, lemostam a kezemről Tom Kaulitz vérét. 

Az egyik pálmafa tövében ülve néztem a parton fel s alá járkáló gitárost. Azt hiszem kezdett leesni neki, hogy ezt az ’Én vagyok a sztár, két perc alatt megmentenek’ hozzáállást nem kéne erőltetnie. Ezen a szigeten nem számít, hogy ki honnan származik, mi a foglalkozása vagy éppen az, hogy mennyi pénze van. A túlélés a lényeg, semmi más.
- Tüzet kéne raknunk.
Mély hangja zavart fel a gondolataimból. Nagyokat pislogva néztem felé, ahogy orráról félig lecsúszott, repedt lencséjű napszemüvege fölött engem bámult.
- Csak nem kezdesz rájönni, hogy a megmentésünk nem is lesz olyan egyszerű?
- Az én megmentésem - javított ki - Én ismert vagyok, engem keresni fognak és ki is visznek erről a rohadt szigetről. Ellenben veled, akit a kutya sem keres.
- Legyen igazad - legyintettem le - Semmi erőm veled civakodni.
- Szóval akkor rakunk tüzet? A nap mindjárt lemegy.
Igaza volt. A sugarak narancssárgára színezték a kék égboltot, a napkorong már szinte teljesen eltűnt a horizont alatt. Mindjárt itt az este, és igaz, hogy napközben bőven negyven fok fölött van a hőmérséklet, estére nagyon lehűl a levegő.
- Szedjünk néhány ágat. Lehetőleg olyat, amin nincs sok levél, mert az csak füstöt csinál - mondtam neki és felálltam a homokból és leporoltam a fenekemet.
Alig néhány perccel később már egy kisebb hegynyi ágat, botot, korhadozó fadarabokat gyűjtöttünk a sziget közepére. Elégedetten szemléltük a kupacot, mikor Tom egy nagyot káromkodva belerúgott a homokba.
- A kurva életbe!
- Mi van? - Néztem rá értetlenül.
- Mégis, hogyan fogjuk meggyújtani?
- Hát ezzel! - Nyúltam a farzsebem felé, ahonnan magabiztosan vettem elő ütött-kopott mobilomat - Végre hasznát veszem annak, amit Bear Grylls műsorában láttam!