2014. február 1., szombat

A boldogság ára - 1. rész

Szép estét, bogyókák!
Sokat kellett (Már megint) várnotok, de ismét jelentkezem és végre tartalmas bejegyzéssel. Meghoztam A szerelem ára II. évadának, azaz A boldogság árának 1. részét. Jó volt végre újra Sarahról és a többiekről írni, bár még nagyon az elején vagyunk a történetnek. 

Az első néhány részt Tom és Sarah szemszögéből is olvashatjátok, ez újdonság számomra, eddig így még nem írtam. Egy csomó gondolat kavargott a fejembe, hogy miről szeretnék még nektek locsogni, de most persze semmi nem jut az eszembe. Nem ártott volna, ha lejegyzetelem őket... :)

Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást kívánok a részhez, remélem ti is örültök a folytatásnak. 
Várom a véleményeiteket, ölellek benneteket, Ket. ♥

II. 1. RÉSZ – FÉL ÉV TÁVOLSÁG

     Vajon a felhőtlen boldogságnak, ugyan úgy, mint a szerelemnek, ára van? Ha van, mégis mi lehet az pontosan? Tényleg a lemondás, a szenvedés és a fájdalom az, amivel a szerelemért és a boldogságért fizetni kell?
     Sokak szerint nincs annál rosszabb, mint lemondani s elhagyni valakit, csak azért, hogy a másik félnek jobb legyen... Bárki bármit is gondol, nem ez a legrosszabb. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis mi rosszabb annál, mint elhagyni egy olyan személyt, akit szeretünk. A tudat, hogy nap, mint nap a közeledben van, ott van melletted egy karnyújtásnyira, de te nem érhetsz hozzá. Nem mosolyoghatsz rá, vagy nevethetsz vele gondtalanul, nem ölelheted meg, de még kedvesen a karját sem simíthatod meg. Nem. Nem teheted, hisz tisztában vagy vele, hogy egy féltékeny, sötét szempár minden mozdulatodat követi. Ilyenkor már nem magad miatt aggódsz, sokkal inkább érte...

***

- Hogy vagy? – állt meg a szöszi fiú Tom kórterme ajtajában – Azt hittem Bill is itt lesz.
- Mégis, hogy lennék? Tele vagyok lőtt sebekkel – válaszolt flegmán a rasztás, és Berlin éjszakai fényeit kezdte bámulni.
- Nem azokra a sebeidre gondoltam... – tette hozzá tétován Gustav és megállt az ágy végében – Hogy érzed magad... tudod, érzelmileg.
A szöszi dobos szinte be sem fejezte a mondatát, mikor Tom kiabálni kezdett:
- Mit írnak a lapok? Senki nem hoz nekem egy kibaszott újságot!
A rasztás hangja pánikszerűen visszhangzott a világosra festett kórterem falai között. Gustav és Tom is tisztában volt vele, hogy ez a pillanatnyi kirohanás nem holmi napilapok miatt volt. Tom szenvedett, de nem a gyógyulófélben lévő sebei miatt. Ahol fájdalmai voltak, oda orvosi eszközökkel nem lehetett elérni...
- Tessék – dobta Gustav a rasztás takarójára a pár napja megjelent újságokat. Remélte ezekkel elterelheti barátja figyelmét a gondjairól.
Tom kissé megköszörülte a torkát, hogy leplezze előző kirohanása miatt keltett zavarát, majd felvett az újságkupac tetejéről egy lapot.
- Tom Kaulitz (24) kórházban! – Olvasta hangosan a róla szóló címlapot Tom – Az eset pár hete történt, azóta is rajongók ezrei aggódnak a szexi gitárosért. Legfrissebb értesüléseink szerint ikertestvére, Bill Kaulitz (24) áll az egész hátterében... Mi a fasz?! – a lap keresztülrepült a kórterem biztos falai közt, és a szoba másik végében ért földet.
- Minden újság erről ír – vont vállat a szöszi – Ezért nem akarta Bill megmutatni.
- Csak engedjenek ki, lerendezek én mindent...

*

- Irgalmatlanul meleg van – legyezte magát rózsaszín legyezőjével az újságos.
- Igen, most már tényleg itt a nyár – válaszolt kedvesen Sarah, miközben egy cukrászmagazint lapozgatott.
- Maguk fiatalok biztosan jobban bírják ezt a hőséget.
- Ebben azért nem vagyok biztos – rázta meg kissé lemondóan fejét a lány - Ezt biztosan elviszem – tette az újságosbódé ablakocskájába a magazint, majd visszafordult az újságok felé.
- Ebben nagyon jó receptek vannak. Az unokáim imádják, ha valami különlegességet sütök nekik – jegyezte meg az eladó és bepötyögte az árát.
- Én is szeretem. Hány unokája van?
- Nyolcan vannak, de már jön a kilencedik! Jaj, ne hogy félre értse, imádom őket és az új jövevénynek is örülök, csak már nem olyan könnyű velük...
Az újságos megállás nélkül mesélt és áradozott az unokáiról. Arról, mikor a kettes számú unoka elesett biciklizés közben vagy mikor négyeske eltörte a kezét Sarah az elején még érdeklődve hallgatta a büszke nagymama áradozásait, viszont mikor a hármas számú unokáról és annak első kutyájáról kezdett ömlengeni kikapcsolt az agya. Erről nem az idős nő tehetett, sokkal inkább két csokoládébarna szempár, ami most az egyik napilap címlapjáról nézett rá.
Tom Kaulitz végre megszólal! ’Nem Bill miatt voltam kórházban!’
Sarah szívverése a háromszorosára gyorsult. Elhatározta, hogy végleg kitöröl minden emléket, ami Tomhoz vagy az együtt töltött időkre emlékeztette. Nem akart se róla, se Billről vagy bárki olyanról tudni, aki felelevenítheti benne azokat a boldog időket. Persze ez egy igen naiv elhatározás volt... Hisz minden második újságban, TV műsorban, rádióban a Tokio Hotel készülőfélben lévő új lemezéről volt szó.
Sarah egy pillanatra behunyta a szemét, majd egy nagy levegőt vett. A könnyed nyári szellő kissé összeborzolta vörös loboncát, belekapott khaki ruhája aljába, de nem foglalkozott vele. Minél távolabb akart kerülni Tom Kaulitz emlékétől. Olyan messzire, amennyire csak lehetett...

*

- Nesze – dobott Bill testvére ölébe egy tiniknek szóló magazint.
- Mi ez?
- Olvasd el.
- Mégis mit olvassak én ebből...? - vonta fel kérdőn szemöldökét a rasztás.
- Azt a dalszöveget – válaszolt Bill türelmetlenül.
A rasztás lepillantott az ölében nyugvó rózsaszín magazinra. Egy szőke, kedvesen mosolygó fiatal lány nézett rá, arca mellett pedig egy dalszöveg volt legépelve. Quinn körülbelül két éve tevékenykedett a zeneiparban, és Tom pontosan tudta, hogy az utóbbi időben ki a dalszövegeinek szerzője.

Az életembe fényt hoztál
Feltűntél váratlan és hírtelen,
Mosolyod kedves volt és védelmező.
Megszerettelek.

Megtanítottál a szerelemre
Mégis életünk külön vált.
Elhagytalak,
Szívem sajog, visszafordítani nem lehet
Bocsáss meg nekem.

Most száműztem az elmémből
Minden közös emléket,
Már nem számítok semmi többre
Csak a magányos halálra.

- Elolvastam, és? - kérdezte flegmán, néhány perccel később a rasztás.
Bill elmosolyodott. Tom akármennyire is igyekezett, testvére átlátott a színészkedésén. Hiába próbálkozott, nem tudta leplezni, hogy Sarah néhány sora mennyire felkavarta.
- Ez rólatok szól.
- Ne legyél már ennyire nyálas és romantikus! – Tom úgy ugrott testvérének, mint ragadozó a zsákmányára – Ez csak egy szöveg, ne magyarázz bele semmilyen faszságot! Semmi közöm se a dalszöveghez, sem ahhoz, aki írta! – kiabált a rasztás, majd a kényelmes fotelből felállva a terasz felé indult.
- Miért nem beszéled meg velem a gondjaidat...? – sóhajtott Bill csalódottan és elvonult a szobája biztos falai közé.

*

- És kész! – dőlt hátra elégedetten Sarah az étkező egyik kényelmes fekete bőrszékén. A hatalmas ház szinte teljesen üres és csöndes volt, egyedül az utcán játszó gyerekek nevetései hallatszódtak be kintről.
Berlinből nagyjából fél éve költöztek el, ebbe a kétszintes felújított freiburgi villába. A város és a környék is gyönyörű volt, na és persze nem utolsó sorban, elég messze volt a fővárostól.
Miután Sarah elhagyta Tomot, Oliverrel azonnal Freiburgba költöztek. A lány nem tudott a házról, de férje elmondása szerint már évekkel ezelőtt megvette hétvégi háznak.
A villa tényleg gyönyörű volt, hazudott volna, ha ezt nem látja be, de valahogy mégsem érezte azt, hogy otthon van. A ház elegáns kinézete, a kovácsoltvas erkélyek, a méregdrága bútorok rideggé, már-már elutasítóvá tették az épületet. Sarah akaratlanul is máshova vágyott. Másik városba, egy másik házba.
Hiányoztak a falon lévő értelmezhetetlen, modern képek, a szobája kissé ízléstelen fekete-arany bútorai, az odaégett palacsinta fojtogató szaga. Hiányzott neki az a bizonyos kiszőkített tüsis haj, a kedvesen mosolygó arc és annak tulajdonosa, aki mindig megértette... Na és persze ott volt Ő, akit akármennyire is szeretett volna elfelejteni, nem tudott. Mindig, a nap minden egyes órájában eszébe jutott valami emlék, amit akkor nem gondolt fontosnak, most mégis megmosolyogtatta.
Sarah mély lélegzettet vett és beletúrt vörös hajkoronájába. Tudatalattiját szidta, amiért megint előhuzakodott egy régi emlékkel, ami újra nem hagyta nyugodni.
Az üveges bejárati ajtó hangosan vágódott be, mire a lány összerezzent.
- Sarah?
- Az étkezőben vagyok – kiabált vissza férjének Sarah.
Oliver megváltozott. Hónapok óta nem kiabált vele, nem ütötte meg, ehelyett egy sokkal kegyetlenebb játékba kezdett. Akarva, akaratlanul, szinte minden nap emlékeztette a lányt arra, hogy soha nem engedi el. Sohasem fog róla lemondani, vagy elválni tőle, és ha kell, bezárja a házba. A pszichikai gyötrés itt még nem ért véget. Akár hányszor megjelent Tomról egy cikk, vagy egy TV-s interjú, kötelezte a lányt, hogy nézze, olvassa végig. Nem engedte, hogy a lány felejtsen, azt akarta, hogy ameddig csak lehet, szenvedjen.
- Milyen napod volt? – kérdezte Oliver, mikor felbukkant az étkező magas, boltíves ajtajában.
- Épp az előbb küldtem el Victornak a kész szöveget.
- Biztos az is ugyan olyan csodás lesz, mint a többi, hisz a te dalszövegeid mindig olyan érzelem dúsak. Tudsz honnan meríteni – jegyezte meg Oliver, mire a lányt rossz érzés kerítette hatalmába.
- Azt hiszem – válaszolt Sarah és összecsukta a laptopját – A könyvtárszobában leszek, ha keresnél.
- Jött egy leveled – dobta le a lány elé Oliver a fehér borítékot – Olvasd fel.
Sarah homlokráncolva nyúlt a levél után, majd óvatosan kibontotta és magában gyorsan végigolvasta.
- Nos?
- Meghívás egy zenei összejövetelre – vont vállat egykedvűen a lány. Tisztában volt vele, hogy úgysem fog elmenni.
- Had nézzem – vette ki Oliver felesége kezéből a levelet és Ő is gyorsan átfutotta. – Egy party zeneszerzőknek és dalszövegíróknak.
- Valami olyasmi.
- Erre vajon az a Quinn lány is hivatalos? – kérdezte túlzott nyugodtsággal Oliver.
- Valószínűleg igen – válaszolt kissé tétován Sarah. Nem tetszett neki férje kíváncsisága.
Néhány percig még olvasgatta Oliver a levelet, majd egy halvány mosoly suhant át az arcán.
- Elmehetsz.
Sarah hatalmasra kerekedett szemekkel nézett férje arcába.
- Tessék? Nem szoktál elengedni ilyen összejövetelekre...
- Egyedül most sem engedlek el. Én is veled megyek kedvesem – lépett közelebb a lányhoz, és végigsimított az arcán – Hisz a férjed vagyok, nem igaz?

8 megjegyzés:

  1. Úristen :DD Nagyon jó, mint mindig :) Izgalmasnak ígérkezik. Várom a kövit, siess vele! c:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  2. Wáó!!! Hát..megérte várni!!! :))) Nagyon szupinak ígérkezik, nagyon várom a kövit!!! :))) <3 Annyira jó újra Tomról, Sarahról, Billről és a többiekről olvasni!!! <3 Egyébként..a dalszöveget te találtad ki??? Csak mert..ha igen, akkor jelentem: Annyira jóra sikerült, hogy az első szakasz után elsírtam magam!!! :'( Imádtam, siess a kövivel!!! Puszi :))) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de édes van Linda, nagyon köszönöm a dicséretedet! ♥
      Ami a dalszöveget illeti, igen, én találtam ki, bár szerintem valami katasztrófa lett. :D Szinte többet gondolkodtam azon a néhány soron, mint magán az egész részen, de még így sem tetszik. Viszont, ha belőled ezeket az érzéseket váltotta ki, annak nagyon örülök! :)

      Törlés
  3. Ohh nagyon jó, várom a folytatást :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekszem hamar hozni a következő részt. :)

      Törlés
  4. waaaw..:3
    az tény hogy nagyon jó lett..:D
    Várom a kövit és sztem tök jó hogy egyszer Tom egyszer pedig Sarah szemszögéből írsz..:D
    Jelentem várom a kövit..:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy elégedett vagy a résszel!
      Nem kell nagyon sokat várni a következő részre, ígérem. :)

      Törlés

Kedves olvasó!
Ha van véleményed, kérlek írd meg nekem. :) Minden építő jellegű kritikát szívesen olvasok.