2013. október 22., kedd

A szobalány csókja - 20. rész

Drága, hű olvasóim! Itt vagyok, végre egy olyan bejegyzéssel, ami a friss fejezetről szól. :) Köszönöm nektek a rengeteg türelmet, még egy pár hétig szükség lesz rá, de utána igyekszem visszaállni a heti két friss fejezethez. Köszönöm szépen a jókívánságokat is, szerencsére már jól vagyok. :)

Egy picit essen szó a részről. Eredetileg nem itt terveztem befejezni, de úgy döntöttem, hogy a folytatásnak egy külön fejezetet szentelek. Ebből adódik, hogy a fejezet végére beígért momentum, amire azt hiszem már sokan vártok, a következő fejezetben lesz olvasható. ;)

Azt hiszem ennyit akartam, nem is fecsegek többet, jó olvasást a részhez! Oh, még valami! Nincs már erőm átolvasni az egészet, ezért ha valami furcsaságot találtok benne jelezzétek és kijavítom. :)
Ölellek benneteket, Ket

 ~ 20. rész ~
- Mayola – ismételte a nevemet Roy, majd egy bizonytalan mosollyal az arcán megindult felém.
Nem tudom, hogyan képes ilyen érzéseket kiváltani belőlem, de akárhányszor meglátom, legszívesebben fellökném és felráncigálnám Tomhoz, hogy kérjen tőle bocsánatot. Képtelen voltam a mai napig felfogni, hogy állhatott egy lány két gyerekkori barát közé. Tény, hogy nekem sosem volt ehhez hasonló helyzettel dolgom, mégis, csak én gondolom úgy, hogy a barátság többet ér egy múló fellángolásnál vagy szerelemnél? Valljuk be, nem igazán hittem a gyomorgörccsel járó, agyat elborító ködös szerelemben, de miután megismertem Tomot (Vajon mondhatom, hogy ismerem? Nem, nem igazán...), az érzéseim felbolydultak, a normális, dolgos hétköznapjaim teljesen megőrültek. Ez az új, talán szerelmes Mayola még nekem is új volt.
Nagy levegőt vettem és én is megtettem felé néhány lépést:
- Miben segíthetek?
- Épp utánad érdeklődtem – bökött fejével a porta felé, ahonnan Tony nézett felénk kíváncsian – Örülök, hogy összefutottunk...
Homlok ráncolva néztem rá. Fura volt, a szokásos magabiztos csillogás most hiányzott a tekintetéből. Látszott rajta, hogy aggasztja valami.
- Elég fárasztó napom volt, elmondanád miért jöttél? – kérdeztem mogorván, ami nem kimondottan neki szólt.
Tom monológja, amit alig néhány perccel ezelőtt a fejemhez vágott, nemigen tett jót az önbecsülésemnek. Mondatai még mindig ott keringett a fejemben és igyekeztem rendbe rakni őket... nem sok sikerrel.
- Beszélni akarok veled. Loláról – tette hozzá nyomatékosabban az utolsó szócskát; azt a bizonyos nevet, kinek tulajdonosa olyan helyet foglal el Tom életében, amiről én még álmodni sem merek.
- Loláról?
- Szeretném, ha tudnád mi történt vele. Akkor majd biztosan megérted, mit miért csináltam.
Rossz érzés fogott el. Nagyon kíváncsi voltam, mi állhat a háttérben, mégis titkon abban reménykedtem, hogy erről majd Tom mesél nekem; bár, ha a legutóbbi ’beszélgetésünkre’ gondolok, akkor tőle biztosan nem tudok meg semmit.
Kiengedtem a benntartott levegőmet, majd magabiztosan Roy szemébe néztem:
- Találkozzunk holnap délután.


Lihegve, izzadva riadtam föl az éjszaka közepén. Körbenéztem a sötét szobában, Kitty nyugodtan szuszogásából arra következtettem, hogy nem ébredt fel hangos vívódásomra. Beletúrtam kócos hajamba, néhány szapora levegővétellel igyekeztem csillapítani magamon.
Tom, Roy és Lola hármasával álmodtam. Barátság, szerelem, halál, gyilkolás és vér. Sok-sok vér. A kevés információból, amit az esetről tudtam, az agyam egy borzasztó álmot kreált.
Fáradtan dőltem vissza a puha, átizzadt párnáim közé. Roy és a kijelentése, hogy elmondja, mi történt Lolával, na és persze Tom kedvesnek egy cseppet sem mondható monológja teljesen felzaklatott.
A koromfekete plafont kezdtem bámulni. Teljesen kiment az álom a szememből.
’Idegesít a bárgyú mosolyod, a fiúsan rövid, fénytelen hajad, a hangod, az igénytelen ruhatárad, az anyajegy a szemed alatt. Minden irritál benned! Akaratlanul is eszembe jutott az elmúlt néhány óra eseménye. Tom bántó szavai piszkosul rosszul estek, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de valahogy ez az egész, ahogy mondta... Olyan érzésem volt, mintha nem is rám lett volna mérges, sokkal inkább... Magára? Mintha saját magát ostorozta volna a kimondott szavak miatt. Sose láttam még ennyire... furcsának? Elveszettnek?
- Tom Kaulitz, annyira bonyolult vagy! – sóhajtottam halkan, nehogy felébresszem békésen alvó szobatársamat.


Késő délután, nem sokkal hat óra után értem a presszóba, ahova a találkánkat beszéltük meg Royyal. Hajnalok hajnalán sikerült csak visszaaludnom, ami nem sokat segített abban, hogy egész nap éber legyek.
Miután beléptem, körbenéztem a kávézóban. Sötét bútorok, andalító zene, kedvesen mosolygó személyzet fogadott, mégis, valahogy elég komor hangulata volt az egész helységnek. Valószínűleg olyan komor, mint amilyen beszélgetésre épp készülök; gondoltam magamban.
Roy egy kétszemélyes csinos asztalkánál ült, előtte hófehér porcelán csészében friss kávé illatozott. Lelkiekben megpróbáltam összeszedni magam, a borzalmas álom emlékét igyekeztem kiűzni a fejemből.
Roy egy jól szabott egérszürke öltönyt viselt, amit egy halványkék inggel és egy árnyalattal sötétebb nyakkendővel egészített ki. Mikor észrevett, elővillantotta hófehér, szívdöglesztő mosolyát. Bármennyire is utáltam, amit tett, nem tagadhattam, hogy mint férfi, bizony egy igazi félisten.
- Örülök, hogy eljöttél – szólt megkönnyebbülten, mikor az asztalunkhoz értem.
- Ne húzzuk egymás idejét, kérlek – ültem le, miután táskámat a szék karfájára akasztottam.
- Persze. Kérsz valamit inni?
- Egy narancsé kezdésnek jó lesz - Kezdtem tartani attól, hogy ha kiderül mi történt Lolával, valami erősebbre lesz szükségem...
- Szóval? – kérdeztem néhány perccel később, mikor a pincérlány lerakta elém a narancssárga ivólevet.
A mindig magabiztos férfi, most kisfiús tekintettel kevergette a kávéját. Egy pillanatra megsajnáltam. Hogy képes valaki ennyire szeretni még mindig egy olyan lányt, akivel már soha többé nem fog találkozni. Vajon ez lenne az igaz szerelem, amiről minden kislány álmodozik?
- Tommal és Billel az általános első évében találkoztunk. Elég nehéz időszakon mentem keresztül akkoriban, a szüleim válása nagyon megviselt – kezdett bele a mesélésbe egy hatalmas sóhajtás után – Rengeteget segítettek a barátságukkal abban, hogy talpra álljak és minden nap iskolába járjak...
- Értem – nem akartam siettetni.
- A következő évben jött át a mi sulinkba Ő.
- Lola? – kérdeztem, mire némán bólintott.
- Állítólag azért, mert a régi iskolájában mindenki piszkálta. Ez sajnos nálunk is tovább folytatódott... – húzódott keserű mosolyra a szája - Én igyekeztem segíteni neki, de ezzel teljesen egyedül maradtam. Tom, ugyan úgy, mint a többi menő srác, bántotta és heccelte.
- Segítettél neki?
- Nem.
- Később a középiskolában minden megváltozott – folytatta tovább Roy – Ugyan abba az iskolába tanultunk tovább, mind a négyen, de már nem volt minden ugyan olyan. Tom megváltozott, nem piszkálta többé. Azt hiszem akkor már Ő is szerette... Aztán felfedezték őket, és az ikrek élete teljesen a fejetetejére állt.
- Gondolom kevesebbet is tudtatok találkozni.
- Igen – válaszolt csalódottan – Lolával gyakran elmentük a koncertjeikre, de szerencsések voltunk, ha sikerül nekik csak köszönnünk. Folyton rohantak... – rázta meg alig láthatóan a fejét, majd néhány perc múlva, mosolyogva folytatta – Egy ilyen koncert alkalmával vallottam szerelmet neki.
- Roy elmondta, hogy szereti. Akkor már én is szerettem. Nagyon régóta.
- Igazából Tomnak és Billnek köszönhetően jöttünk össze. Ha akkor nem kell annyit várakoznunk, nem vallom be neki és Ő se mondta volna el, hogy szeret. Nagyon félénk lány volt...
Szemöldök ráncolva hallgattam Roy utolsó mondatát. Összejöttek? Lola Őt szerette? Tisztán emlékeztem, ahogy Tom azt mondja: ’ Mikor Lolát megkérdeztem miért utasította vissza, azt mondta azért, mert engem szeret.’ Valami sántított ebben a történetben...
A fiatal férfi a szájához emelte a csészéjét és ivott egy kortyot. Feszülten szuggerálta a szalvétáján pihenő kis kanalat, majd mikor visszatette a helyére a fehér porcelánt rám nézett.
Akaratlanul is nyeltem egyet. A szemében csillogó szokásos magabiztosság helyén, most a harag és a gyűlölet tüze égett. Félelmetes volt.
- Tom képtelen volt elviselni, hogy boldogok voltunk együtt. A féltékenységével az őrületbe kergetett, képtelen volt örülni a boldogságunknak! – hadarta dühösen és megrázta a fejét – Az irigysége miatt kellett Lolának meghalnia!
- Tessék? – kérdeztem értetlenül. Annyira zavaros volt minden!
- Az egyik koncert után történt. Lola csak beszélni akart vele, de... de Tom agyát elborította a féltékenység. A színfalak mögött veszekedtek, mikor Tom bekattant és lelökte a lépcsőről – Roy, mint egy őrölt lihegett, a düh teljesen kikészítette – Megölte Lolát! Ő tehet a haláláról, senki más! Tom egy gyilkos! Egy gyilkos!
- Elég! – pattantam fel az asztaltól és teljes erővel rácsaptam az üveg borítására – Elég! Tom szerette Lolát, sose bántotta volna! Ez az egész egy hazugság!
- Ne legyél naiv Mayola!
- Fogd be! Kibaszottúl fogd be! – Tört elő a lelkemben eddig békésen nyugvó oroszlán. Képtelen voltam elviselni, amit mondott! Tény, hogy Tomnak vannak és voltak is lelki problémája, de embert sose ölne, ebben teljesen biztos voltam.
Idegesen kaptam fel a táskámat a vállamra, és gondolkodás nélkül az ajtó felé siettem.
- Ne higgy egy őrültnek! – kiabált utánam Roy, de nem foglalkoztam vele.
Kirontottam a kávézóból, a hideg levegő csípte az arcomat. Nem törődtem a többi emberrel, vagy a gyalogátkelő piros figurájával. Egyetlen egy dolog lebegett a szemem előtt: Beszélnem kell Tommal!

9 megjegyzés:

  1. Te most jót szórakozol ilyen befejezéseken?:D Komolyan...El sem hiszem ezt az egészet. Főleg Roy sztoriját nem. Az egész történet sántít... Alapból melyik lány választana Tom helyett mást?! xD De viccet félre téve. Az egész lépcsős sztori totál abszurd. Szerintem Roynak is el kéne néhány dilibogyó. Aztán végül is, ki tudja mi játszódik le a te pici fejedben. Tűkön ülve várom a következő részt. :)
    D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy szoktam volt mondani: Valahogy fenn kell tartani az érdeklődést a további fejezetekre. :D
      Roy lehet, hogy orbitális baromságot mondott, lehet, hogy nem. Ez majd hamarosan kiderül. ;)
      Ahogy időm engedi írom is a folytatást. :)

      Törlés
  2. Huha :D Ez nagyon durva!!! Pasik!!! Nekem Roy meséje gyanús.
    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem minél előbb hozni az új részt, abból kiderül, hogy igaz-e Roy meséje. ;)

      Törlés
  3. sztem hazudik.....
    de az azért durva lenne ha kiderülne hogy Roy igazat mondott
    de am jó lett várom a kövit éds boccs hogy eddig nem írtam de elvagyok tiltva...

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy tetszett!
    Nem baj, hogy ritkán írsz, a lényeg, hogy itt vagy. :)

    VálaszTörlés
  5. Kövi..kövi..kövi..kövi...!!! <33

    VálaszTörlés
  6. Ugye fogod folytatni? Ez a kedvencem tőled! :)
    Várom! *-*

    VálaszTörlés

Kedves olvasó!
Ha van véleményed, kérlek írd meg nekem. :) Minden építő jellegű kritikát szívesen olvasok.