Miss Makulátlan 2013 - 19. rész

Szép éjjelt mindenkinek, ezen a késői órán. Kicsit késve ugyan, de elkészült a Miss Makulátlan 19 része. Nagyon jó volt írni ezt a fejezetet, remélem nektek is tetszeni fog. :) Nem is locsogok tovább, jó olvasást kívánok a részhez!

Legyetek jók, ölellek benneteket: Ket

~ 19. rész ~

Bill szemeiből sütött az őszinteség. Cathy döbbenten bámulta a borostás arcot, szája teljesen kiszáradt, nem tudott mit mondani. Itt állt előtte a férfi, akit négy éve szeret, aki most azt mondja – egy eljegyzési gyűrűvel az ujján – hogy szereti. Annyira szürreális helyzet volt. Cathy szája keserű mosolyra húzódott.

- A szerelmi vallomással négy évet késtél.

- Tudtad jól, hogy szeretlek – válaszolt ugyan olyan hangnemben Bill.

- Mégis honnan kellett volna tudnom? – nevetett fel epésen a lány - Onnan, hogy az irodádban megdugtál és utána leribancoztál? Igazad van, minden szerelmes férfi így tesz.

- Te vagy felháborodva? Kikezdtél az ikertestvéremmel! – mondta Bill már jóval hangosabban.

- Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Ennyi év után is még azt hiszed, hogy viszonyom volt Tommal... – rázta meg lemondóan a fejét Cathy – Rendben van, ha nekem nem hiszel, de, hogy a saját testvérednek sem... Ez a saját szegénységi bizonyítványod.

- Nem tudod mit éltem át az elmúlt négy évben! – kiabált Bill, mire a lány ijedten húzta össze magát – Te leléptél, Tommal pedig teljesen megváltozott a kapcsolatunk. Az egész életemet felbolygattad!

Cathy meglepetten pislogott. Ez a Bill más volt. Hol marad a büszke Bill, aki nem beszél az érzéseiről, a gondjairól? Tény, hogy más volt, de ez a nyitott Bill sokkal szimpatikusabb volt.

- Nem csak neked volt nehéz az elmúlt néhány év.

- Ugyan – rázta meg fejét alig láthatóan Bill és egyenesen a lány szemeibe nézett - Modellkedni bárhol lehet.

Cathy nem reagált semmit. Mégis mit mondhatott volna? Hogy a modellkedés volt az elmúlt időben a legkisebb gondja?Hogy négy évvel ezelőtt terhes lett, szült egy édes kisfiút, aki amúgy a te gyereked? Nem. A Rayel kapcsolatos témát nem most kell megbeszélniük. Előbb a kettejük kapcsolatát kell rendbe rakni. Már ha létezik egyáltalán olyan, hogy ’kettőjük kapcsolata’.

- Miért akartál velem vacsorázni? – szólalt meg percekkel később a lány, miután leült a tökéletesen megterített kétszemélyes asztalkához.

Bill még mindig az erkélyen állt, a korlátnak támaszkodva nézte, ahogy Cathy az asztalhoz lép, leül és keresztbe teszi a lábát. Szinte égett a tekintete.

- Tudni akartam mi van veled – húzta be maga után az üvegajtót és helyet foglalt a lánnyal szemben.

- Miért? – faggatta tovább Cathy. Néhány perccel korábban Bill azt mondta, hogy sose szeretett úgy senkit, mint őt. Ennek ellenére négy évig nem kereste, eljegyzett egy másik nőt, most pedig hirtelen tudni akar róla. Bill, a büszkesége és a bonyolult gondolkodása. Lehetetlenség volt kiigazodni rajta.

- Miért mentél el Berlinből? – tért ki a lány kérdése elől Bill.

- Miért aláztál meg?

- Nem válaszolsz a kérdésemre? – húzta fel kérdőn egyik szemöldökét Bill.

- Te sem válaszolsz az enyéimre.

- Hogy tudd, én hogy éreztem magam.

Cathy szemöldök ráncolva nézte a borostás arcot.

- Megaláztalak én bármikor is?

- A hátam mögött kavartál az ikertestvéremmel – nézett szúrós tekintettel Bill – Ez elég megalázó nem gondolod?

- Olyan szerelmes voltam beléd, mint egy idióta kamasz lány – rázta lemondóan fejét Cathy - Sose csaltalak meg, sose kavartam Tommal se senki mással. Rajtad kívül más nem is létezett – nevetett zavarában, majd újra Billre nézett – Sajnálom, hogy nem érezted mennyire szeretlek.

Bill megbabonázva nézte a lányt, tekintetével foglyul ejtve szemeit. Ennyi idő elteltével, végre hisz neki? Rájön végre mekkora hibát követett el a büszkesége miatt? Ha ez az egész félreértés, akkor nem történik meg, lehet, még a mai napig boldogan élnének. Cathy részéről ez biztos volt. Még ennyi év elteltével is szerette Billt, ugyan olyan hévvel, ugyan olyan szenvedéllyel. De vajon Bill érez még valamit iránta? Őszintén? Nem valószínű. Akkor biztosan megkereste volna...

- Szeretsz még?

Cathy meglepetten pislogott. Bill konkrét és lényegre törő kérdése zavarba hozta. Mégis mit reagáljon? Hát persze, hogy szereti! Évek óta!

A pincér halk kopogása zavarta meg a kínos csendet. A csokornyakkendős férfi bejött és gyorsan felvette mindkettejük rendelését. Bill libamájat roston, Camambert-es rétessel és vörösboros meggyraguval kért, míg Cathynak a roston sült csirkemellfilére esett a választása joghurtos-zelleres lepénnyel.

- Kellett a környezetváltozás.

- Tessék? – kérdezte homlokráncolva Bill és ivott egy korty bort.

- A kérdésedre a válaszom, hogy miért költöztem el Berlinből. Kellett a környezetváltozás – mondta Cathy, remélve, hogy elterelte a beszélgetést az előző ’Szeretsz még?’ témáról.

- Jó nagy környezetváltozásra volt szükséged – jegyezte meg epésen Bill.

- Mesélj Mandyről – kérte a lány, miután a pincér lerakta eléjük a rendelt vacsorájukat.

Cathy gondolatai azóta a titokzatos Mandy nevű mennyasszony körül keringett, mióta Bill megemlítette. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy Bill egy másik nőt akar feleségül venni. Hiába is próbálna meg hazudni saját magának, teljesen egyértelmű volt, hogy féltékeny. Nem mintha valaha is arról álmodott volna, hogy Billel találkozva megoldódnak a problémák és együtt fognak hármasban élni....

- Mit meséljek róla? – Vont vállat Bill és a villájára felszúrt egy falat sajtot.

- Például, hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte kissé talán túlságosan is bosszúsan Cathy. Nem akart kérdezgetni, azt akarta, hogy Ő meséljen róla. Végül is hamarosan elveszi...

- Az egyik modellem volt.

- Úgy tűnik gyengéid a modellek... – jegyezte meg gúnyosan a lány és ivott egy korty citromos vizet.

- Nem is tudod, mennyire odavagyok a makulátlan szépségekért – húzódott félmosolyra formás szája.

Cathy erre inkább nem reagált semmit. Türelmesen várta, hogy Bill folytassa szerelmes áradozását a menyasszonyáról, mikor telefonja hangos csörgése megzavartam.

- Ne haragudj, fel kell vennem – szólt a lány, mire Bill teli szájjal bólintott. Olyan volt, mint az uzsonnáját habzsoló kisfiú. Cathy elmosolyodott és kilépett az erkélyre.

A hűvös levegő belekapott ruhája aljába, a szél gyengéden játszadozott hosszú fürtjeivel. Szemöldök ráncolva emelte füléhez telefonját, mikor meglátta barátnője nevét a kijelzőn.

- Adrienne? – kérdezte tétován. Rossz érzés kerítette hatalmába.

- Cathy – szólt bele a lány lihegve. Hangja zaklatott volt és kétségbeesett.

- Adrienne, mi a baj? Minden rendben?

- Tűz ütött ki az egyik szomszédnál...

- Istenem! – kapott a szájához a lány kétségbeesett. Riadt hangjára Bill is felnézett.

- Hatalmas füst van Cathy – köhögött a fiatal anyuka a vonal túlsó végén – A tűzoltók már elkezdték a mentést.

- Édes istenem! Azonnal ott vagyok!

Cathy egy szempillantás alatt az asztalnál termett. Kabátját szélsebesen magára kapta, majd pénztárcáját kezdte táskájában keresgélni.

- Bill... most el kell mennem – zihálta a lány és remegő kézzel próbált egy 20 eurós bankjegyet az asztalra tenni, kevés sikerrel.

- Cathy, mi történt? Kréta fehér vagy – lépett a lányhoz és aggódva megszorította a kezét.

- Ne kérdezd, kérlek – motyogta, mikor néhány hatalmas könnycsepp gurult végig arcán. Bill döbbenten figyelte a lányt, aki néhány pillanattal később már el is tűnt.

Cathy átvágott a vacsorázó tömegen, az ajtóban várakozó férfira ügyet sem vetve rohant az autójához. Remegő kézzel kereste autója slusszkulcsát, amit néhány pillanattal később megtalált és a igyekezett a zárba betalálni vele.

A lehető legborzasztóbb gondolatok cikáztak a fejében. Tűz, füst, instabil épület, ami egy váratlan pillanatban összedől, maga alá temetve Rayt.

- Francba már, a fenébe! – törölte le dühösen könnyeit Cathy, reménykedve, hogy úgy majd jobban látja a zárat.

- Majd én vezetek – hallotta meg a háta mögül Bill bársonyos és magabiztos hangját.

- Nem! – válaszolt a lány reflexszerűen, mire Bill kitépte a kezéből a kulcsot.

- Így nem engedlek vezetni. Szállj be! – mondta parancsolóan, mire Cathy megrázta a fejét és az autót megkerülve beszállt az anyós ülésre.

Bill magabiztosan vezette a lány kis autóját. Miután kiértek a főútra Cathy nagy nehezen elmagyarázta merre kell menni, amire különösebben nem is volt szükség. A hatalmas füst és a tűz narancssárgás fénye tökéletes útmutató volt az éjszaka közepén is.

Bill megállt az elkerített terület előtt. Cathy egy szempillantás alatt kiugrott, még a szinte mozgó járműből és a tömeg felé rohant. Szeme kétségbeesetten kereste barátnőjét a hatalmas tömegben. A panelház összes lakója a tűz egyre csillapodó lángjait figyelte, ami Adrienne lakása fölött fénylett. A tűzoltók nem engedték közelebb a házhoz. Az egyik férfi azt tanácsolta neki, hogy nézzen körül a mentőautók környékén.

Cathy pillanatokkal később látta meg barátnője szőke, fonott copfját. Eszeveszett gyorsasággal rohant oda hozzá, nem foglalkozva a mögötte szorosan felzárkózott Billre.

- Adrienne! – A nevét meghallva a lány Cathy hangja irányába fordult.

- Oh, Cathy, végre, hogy itt vagy.

- Hol van Ray? Minden rendben vele? Mond, hogy nem lett semmi baja! – Cathy pánikszerűen kapaszkodott barátnője vállaiba, aki megnyugtatóan elmosolyodott.

- Szerencsére semmi komoly. Enyhe füstmérgezést kapott, amiért az éjszakát a kórházban kell töltenie.

- Korház? Kórházba kell menni? Azt mondtad nincs komoly, akkor miért kell bemennie?

- Csak megfigyelésre, nyugodj meg. Megvártunk téged, hogy te is vele tudj menni – Próbálta csendesíteni Cathy pánikszerű rohamát Adrienne, mikor Ray szaladt felé, az egyik mentőautóból.

- Anya, anyuci!

Ray vékony, csicsergő hangját meghallva Cathy a földre rogyott és a felé szaladó fiát szorosan magához ölelte.

- Szívem, hogy vagy? Nem fáj semmid? Jól vagy?

- Nagyon szorítasz... – kapott levegő után a kis Ray, mikor Cathy enyhített a szorításán.

- Had nézzelek – tolta el magától fiát és alaposan végigmérte. Azon kívül, hogy ruhája, arca koszos semmi baja nem volt.

- Hú, anyuci, képzeld mekkora tűz volt! – kezdett lelkendezve mesélni Ray, mikor Bill megtorpant a földön guggoló lány előtt.

- Anyuci? – kérdezte döbbenten, mire Ray az ismeretlen hang irányába fordult.

Bill elkerekedett, döbbent szemekkel nézte a koszos apróságot, aki ott állt tőle pár méterre. Ugyan azok a csokoládébarna szemek, ugyan azok az arcvonások, ugyan az a huncut mosoly... mintha a maga kicsinyített mását látná maga előtt.