2016. március 14., hétfő

A szerelem ára 2015 - 2. rész

Drágám, üdv nektek!

Eltűntem de most itt vagyok egy újradolgozott - és sajnos elég rövid - A szerelem ára résszel. A korábbi verzióhoz képest változtattam pár dolgon, így ez lett a végeredmény. Fogadjátok és olvassátok szeretettel.


Köszönöm, hogy kitartotok az oldal mellett, csókszi: Ket




2.rész


A folyosóról Oliver hangja beszűrődött a szobába. Sarah a padlón elterült fiatal férfin ült, az ismeretlen száját magabiztosan leszorítva. A válla felett az ajtóra pillantott, szabad kezével egy kósza tincset a füle mögé tűrt, hátha úgy jobban hallja a folyosóról behallatszó zajokat. Oliver hangja egyre távolabbról szűrődött be a szobába. A lány dübörgő szívverése lassulni kezdett, szinte érezte, ahogy az adrenalin csillapodik az ereiben.
Sarah jó pár pillanattal később megnyugodva fújta ki az eddig benn tartott levegőt. Tisztában volt vele, hogy ez a nyugodtság nem fog sokáig tartani, mert ha kell, Oliver még a föld alól is elő fogja keríteni, és akkor bizony, jaj neki.
A következő másodperc történései szinte egy szempillantásnak tűntek. Az idegen Sarah alatt mozgolódni kezdet és egy szempillantás alatt elrántotta a kezét a szája elől, majd maga alá gyűrte a megilletődött lányt.
- Rohadt gyorsan várom a magyarázatot.
- Oh atyám...
Sarah döbbenten bámult az idegen férfi arcába. Mindvégig azt hitte, magabiztosan és határozottan uralja a helyzetet, erre ez történik.
- Még mindig a magyarázatodat várom, de tudod mit, nem is érdekel. Hívom a biztonságiakat - mondta, majd a földről feltápászkodva a mobiljáért nyúlt.
- Ne kérlek, mindent megmagyarázok! Az a férfi, a folyosón, a férjem volt.
Sarah a félhomályban nehezen látta a férfi arcát, mégis érezte a belőle sugárzó dühöt és ellenszenvet. Egy másodperc alatt felpattant a padlóról és szedet vetett öltözékét - ami egy fürdőköpenyből állt - összeszedve megállt az éjjeli szekrény mellett.
- Mi? Hogy a férjed? Nehogy azt mond, hogy rajtakapott miközben egy másik férfival keféltél!? - Kérdezte nevetve.
- Dehogy!
- Hát Cicám, pedig az öltözékedből és a hangzavarból ítélve pont úgy nézel ki, mint aki épp a férje elől menekül.
- Ehhez neked semmi közöd.
- Rám törtél az éjszaka közepén, leterítettél a földre, és a szexinek nem mondható kék-zöld foltos kulcscsontodat kellett bámulnom percekig. Tényleg, igazad van, nincs hozzá semmi közöm - vakkantotta és karba tett kézzel lazán az ajtófélfának dőlt.
- Mint mondtam, neked ehhez semmi közöd - pillantott a férfira Sarah és mellkasa előtt szorosabbra húzta a fürdőköpenyét - Sajnálom, hogy megzavarta az estédet.
A lány a földön heverő ruhái után nyúlt, amit akkor ejtett el, mikor belökte a férfit a szobába. Összeszedte a szétszóródott dolgait és az ajtó elé lépett.
- Még egyszer bocsánat - kért újra elnézést és a kilincs után nyúlt.
- Kérdezhetek valamit? - Szólalt meg a férfi miközben a hatalmas franciaágy szélére ült.
- Persze.
- Baleseted volt?
- Tessék? - Értetlenkedve nézett a lány az idegen felé.
- Azt kérdeztem, hogy volt-e baleseted az utóbbi pár hétben.
- Nem, nem volt - nyögte Sarah bizonytalanul. Fogalma sem volt mire akar kilyukadni…
- A férjed meg szokott ütni?
Sarah köpni-nyelni nem tudott hirtelen. Mégis hogyan jutott erre a következtetésre?? Egy vad idegen ember, akit alig negyed órája ismer? Vajon ennyire nyilvánvaló az, ahogyan Oliver bánni szokott vele?
- Ne beszélj ilyen hülyeségeket.
- Miért van olyan érzésem, hogy hazudsz? - Húzódott félmosolyra piercinges ajka.
- Neked elment az eszed - rázta a fejét lemondóan a lány és kinyitotta az ajtót.
- Erőszakoskodik is veled?
- Elég! Nincs semmi jogod ilyen kérdéseket feltenni! Te az égvilágon semmit sem tudsz a megaláztatásról és a szenvedésről.
Sarah a könnyeit visszanyelve nézett farkasszemet az ágyon ülő férfival. Ki Ő, hogy alig néhány perc alatt a legrosszabbat képes kihozni belőle?
- Igazad van - válaszolt az idegen pár perccel később és egy nyitott bőröndhöz sétált - Nem ismerlek, nem tudom ki vagy és igazából nem is érdekel.
- Nesze, ez még hasznodra lehet - nyújtott a lány felé egy zöld baseball sapkát - Öltözz fel a sapkát pedig vedd fel. Ilyen vörös séróval 1 kilométerről is észre fog venni a férjed.
A lány elvette a felé nyújtott sapkát és szó nélkül bevonult a fürdőbe. Gyorsan magára kapta a ruháit, a haját lófarokba kötötte és a sapka alá gyűrte. Mikor végzett és kilépett a fürdőből a férfi az ágyon ült és gitározott. A látványa teljesen megbabonázta Saraht. Ahogy hosszú ujjaival gyengéden pengette a húrokat, a kellemes dallam halkan visszhangzott a szoba falairól. A légkör nyugodt volt és békés. Olyan érzéseket keltett a lányban, amiket évek óta nem érzett…
- A végeztél menj. Holnap koncertem lesz, pihennem kell.
- Sajnálom a történteket. A fürdőköpenyemet a széken hagytam. Oh és a sapkát pedig köszönöm.
- Mi a neved? - pillantott fel csak úgy mellékesen a gitárjáról a férfi.
- Sarah.
- Nos Sarah, azt hiszem ez az este bekerült a legérdekesebb estéim közé. És ezt nem bóknak szántam.
- Nem is gondoltam annak - válaszolt a válla felett hátrapillantva, majd kilépett a szobából.

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Már elsőre is tetszett, de a mostani is nagyon jó. Tényleg csak annyi, hogy ilyen rövid. De ezért még jobban várom a következő átdolgozott részt. Bár a történet folytatására is kíváncsi lennék. Remélem mihamarabb hozod.
    Üdvözlettel: Eszter

    VálaszTörlés

Kedves olvasó!
Ha van véleményed, kérlek írd meg nekem. :) Minden építő jellegű kritikát szívesen olvasok.