2013. január 15., kedd

Dancing With the Stars - 3. tánc

http://www.kepfeltoltes.hu/121126/dancewithmekissebb_www.kepfeltoltes.hu_.png 
A kameraman kihajolva a szerkezete mögül intett, mire Rebekka vezetésével megindult a sor. A szívem a torkomba dobogott, nem tudom mikor volt utoljára, hogy ennyire izgultam. A színpadra érve hatalmas mosoly terült szét az arcomon, őszintén reménykedtem, hogy nem tűnik nagyon műnek.
Mindannyian a korábban elpróbált helyünkre álltunk be, elől a lányok, mögöttük szorosan a fiúk. A két műsorvezető a szokásos bevezető szöveg után a zsűri bemutatásával folytatta. Olyan ismert és elismert emberek ültek a kritikusok székében, mint Tiffany Adler, aki több mint 20 évig versenyszerűen táncolt és szerzett Németországnak számtalan érmet. Mellette Bob Gebauer ült. Ő évek óta egy táncszínház vezetője és koreográfusa. A harmadig tag pedig Peter Unger volt, aki színházi jelmeztervező a mai napig. Miután mind a hárman elmondták a véleményüket a műsorról, és sok sikert kívántak a versenyzőknek; utána következtünk mi. Mármint a táncosok és partnereik megismertetése.
A párosok a nevük hallatán előre léptek pár lépést és hatalmas mosollyal, intenzív integetés kíséretében bámultak a kamerába.
- A kilencedik párosunk Bill Kaulitz és csodálatos partner nője, Lora Jäger! – A sorból kilépve, mosolyogva integettem a TV nézőknek, Bill pedig egyik kezével hátulról átkarolva, szorosan közelebb húzott magához és szabad, tetovált kezével integetett.
Miután mind a tíz párt bemutatták, a színpadról levonulva a ’lihegőbe’ ültünk le. Az első pár Rebekka és Ben volt, akik a kisfilmjük vetítése alatt fel is vették a kezdő pozíciót a színpadon és a kezdésre vártak. Mi a színfalak mögött egy kis monitorból figyelhettük a táncokat, aminek őszintén nagyon örültem, mert így legalább egy kis bátorságot meríthetek a többiekből.
A kisfilm befejeződött, a közönség elhallgatott és a zenekar elkezdte a jól ismert dallamot játszani. Rebekka és Ben egyszerre lendültek bele a bécsi keringő szárnyaló, temperamentumos táncába.
- Bennek pocsék a tartása – súgta közelebb hajolva Bill.
- Rebekka gyönyörűen táncol. Lehet, hogy nekünk is keringővel kellett volna kezdenünk... – szuggeráltam a kis monitort.
- Tudod, hogy erről nem mi döntünk – emlékeztetett Bill – Meg amúgy is. Szuperek vagyunk! – veregetett hátba kedvesen.
- Igazad van – fordultam felé mosolyogva.
Rebekkáék a tánc után a zsűri elé álltak, akik (ahogy Billnek is feltűnt) Ben tartására panaszkodtak. A maximális 30 pontból 23 pontra értékelték a kűrt.
- Gyönyörű voltál – öleltem magamhoz szorosan barátnőmet, mikor a lihegőbe értek.
- Köszönöm – viszonozta az ölelésem – eszméletlen érzés ott táncolni – tette hozzá még mindig lihegve.
- Biztasd egy kicsit, rettentően izgul – bólogatott Bill karba tett kézzel.
Rebekka hírtelen elengedve Billre pillantott.
- Bill? – nézett rá gyanakvóan- Mond csak, van barátnőd? Esetleg barátod? – tette hozzá halkabban, mire egy jól célzott rúgással találtam el barátnőm bokáját.
Bill egy pillanatig értetlenül nézte a kis színjátékunkat, aztán egy buja mosollyal hozzátett:
- Nincs. Se ez, se az – emelgette a szemöldökét és visszaindult a lihegőbe.
- Rebekka, ezt miért kellett? – sóhajtottam egy nagyot.
- Nem tudom. Csak kijött – vont vállat a szőkeség.
A lihegőbe visszaérve leültem Bill mellé és egy halk „Bocsi, nem úgy értette” mondatot motyogtam neki.
- Nem gond – rázta a fejét – Az évek alatt már hozzászoktam, hogy melegnek titulálnak az emberek. Ők sajnos sose fogják megtudni milyen szerető is vagyok igazából – kacsintott rám kihívóan, mire fülig pirultam.
A műsor (akármennyire nem akartam) gyors tempóban haladt és mikor a nyolcadik pár lépett színpadra, Billel már a színpad mellett kellet várnunk.
- Ideges vagy? – kérdezte nevetve az ujjtördeléseimet nézve.
- Dehogy, miből gondolod? – kérdeztem flegmán, mikor Bill hírtelen a két tenyere közé fogta az arcomat és egyenesen a szemembe bámult.
- Csodásan fogsz táncolni – mondta olyan határozottsággal, hogy simán elhittem neki. Egyikőnk sem pislogott, úgy néztünk egymás arcába.
- Ti jöttök – jött oda hozzánk egy fiatal lány, hatalmas fülhallgatóval a fején – Álljatok be a helyetekre.
A hangra Bill hírtelen elkapta az arcomról a kezét és a válla fölött bólintott a lánynak. Karon ragadott és a színpad felé húzott.
Miután a kisfilmünknek (amit a táncpróbánk második napján vették föl) vége lett, a színpadon kigyúltak a fények, és felcsendült a pörgős dallam. A fogaim között halkan motyogtam egy ’ Öt, hat, hét és!’-t, mire Billel egyszerre belekezdtünk a táncunkba.
A próbák alatt is nagyon jól táncolt, de most elképesztő volt. Az összes lépést és az emelést szinte hibátlanul kivitelezte, egyszer kellett csak felhívnom a figyelmét a tartásra. Határozott volt és céltudatos. Egy pillanatra úgy éreztem, ha mindig így fog táncolni, tuti a dobogós hely.
A záró mozdulatunk után hatalmas tapsviharba kezdett az egész nézőtér. Éljeneztek és megállás nélkül tapsoltak. Bill a földről fölhúzva szorosan magához ölelt és a közönség felé fordulva meghajoltunk.
A zsűri előtt állva izgatottan vártuk a véleményüket.
- Remek tánc volt, szinte a filmben éreztem magam! – kezdte Tiffany – Bill, figyelj kicsit jobban a tartásodra és a sarkadra. Ha ezeken tudsz javítani, következő alkalommal még jobb lesz!
- Egyetértek Tiffanyval – bólogatott Bob – Ahhoz képest, hogy kezdő táncos vagy, ez egy nagyon szép produkció volt! Lora, a koreográfia tetszett, kicsit filmbeli volt, kicsit saját. Sikerült Bill tudásához formálni. Tetszett.
- Én a tánchoz keveset értek – szólalt meg végül Peter – de ha az emberből olyan érzést vált ki egy táncos produkció, hogy legszívesebben Ő is táncra perdülne, az nem lehet olyan rossz, nem igaz?
A kritikákat hallgatva meg voltam elégedve magunkkal, és ahogy néha-néha Billre néztem Ő is így volt vele. A pontokra várva, még a műsorvezető hölgy kérdezett tőlünk pár dolgot az edzéssel kapcsolatban, aztán újra a zsűri asztala felé fordultunk. Tiffany 9, Bob 8 és Peter is 9 pontot adott.
A 26 pontunkkal boldogan öleltük meg egymást újra a színfalak mögött.
- Látod, mondtam, hogy sikerünk lesz – borzolta össze a hajam, miközben kedvesen a fejemet simogatta.
Sziasztok! Amint látjátok elkészültem a legújabb résszel. :) Nem valami hosszú, de azért remélem tetszeni fog. A következő friss még nem tudom melyik történetből lesz, de A szerelem ára a nagy esélyes. :) További szép napot nektek, sziasztok!
http://www.kepfeltoltes.hu/130501/ketpng_www.kepfeltoltes.hu_.png

6 megjegyzés:

  1. Ahhh de imádom!!!!!:D meeeeeeg:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem igazán tetszik ez a rész, de ha neked/nektek igen, akkor megnyugodtam :D :)

      Törlés
  2. Teljesen nyugodt lehetsz, jól sikerült. Várjuk a folytatásokat, úgyhogy fighting! ;)

    VálaszTörlés
  3. Juhuuujdejóólett *--* Nagyon imádtam és .. hát nemistudokmitmondani .. elállt a szavam :DD
    Remélem hogy mihamarabb egymásba szerelmesednek és akkor minden tök jóó lesz :)) Már várom a következő részt! Siees ^^. <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Alicia, nagyon örülök, hogy tetszik :)

      Törlés

Kedves olvasó!
Ha van véleményed, kérlek írd meg nekem. :) Minden építő jellegű kritikát szívesen olvasok.